Pillangók és rinocéroszok az akváriumban – indul a tizedik Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó

Május 22-26. között a magyar alternatív színházak krémje érkezik Celldömölkre. A sokszínű program garantált: tizenhárom társulat fogja végigjátszani a négy napot.

Idén Jubilál a SLOSZT, a négy nap alatt 16 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. Új kezdeményezés a SLOSZT DIÁK – kimondottan gyermek és ifjúsági darabokkal várják a legkisebbeket és a fiatalokat.

Soltis Lajos Színház

Különleges előadások érkeznek Celldömölkre. A független és alternatívszínházi társulatok monodrámákat, felnőtt bábelőadást, érintésterápiát, stúdiós előadásokat hoznak a találkozóra. A négy nap alatt szakmai beszélgetések, workshopok tarkítják az amúgy is színes programot.

Az előadások megtekintése regisztrációhoz kötött, ezt a Soltis Színház weboldalán tehetik meg!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló