Sopron átadja a vízművet az államnak

Szombathely már korábban eldönötte: nem adja.

A novemberi közgyűlést követő rendkívüli ülésen Sopron képviselő-testülete módosította, azaz aktualizálta az idei költségvetést. A víziközmű-szolgáltatás állam általi átvételéhez szükséges átadási megállapodások című előterjesztést nyílt ülésen tárgyalták. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) hozzászólt a témához:

- Mire megy ki a játék, ezt a kérdést tettem, teszem fel magamnak újra és újra, amióta a víziközművek és a Soproni Vízmű átadását a közgyűlés elé hozták. Hivatkoztak elhibázott szankciókra, háború okozta energiaválságra. De egyszer sem említették, hogy a problémák valódi okát a 2011 óta befagyasztott vízdíjakban kell keresni. Emiatt ugyanis a vízművek olyan gazdasági helyzetbe kerültek, hogy a 20-as évek elejére elfogytak a tartalékaik, s mire beköszöntött a járvány és az azt követő gazdasági válság, már semmilyen megtakarítással nem rendelkeztek - mondta a képviselő, majd sorolta: "Tönkre kell tenni a MÁV-ot, az egészségügyet, a Volánt, a hulladékkezelőket, a vízműveket, hogy aztán ezt követően örüljenek, és még hálásan meg is köszönjék, hogy az állam megmenti őket, majd részben vagy teljes egészében magánkézbe juttatja".

- Önök tehát a vízdíjemelésre tesznek javaslatot. Közvagyonból kerül közvagyonba, önkormányzatiból államiba a vízmű - reagált Farkas Ciprián polgármester a felszólalásra.

Az önkormányzatok feladatkörének csorbításáról beszélt Jakál Adrienn (Párbeszéd), ide sorolva a közművek átadását is, miután a testület fideszes képviselői Brüsszelt, Gyurcsányt, külföldi tulajdonba játszást és politikai felelőtlenséget emlegetve utasították el az ellenzéki véleményt.

Simon István alpolgármester azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a témát nyílt ülésen tárgyalja a testület és a szerződés is megismerhető. Körülbelül ennyi szólt a vízművagyon átadásáról, persze a felszólalók a pártpolitikai csatározást sem hagyták ki. Jakál Adrienn és Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde nemmel szavazott a vízművagyon ingyenes állami tulajdonba adására, a Fidesz-frakció és Mayer Nándorné megszavazta.

Szombathely tavaly úgy döntött, hogy nem adja oda az államnak a 21 milliárdos vízközművagyonát. Erről ide kattintva Szombathely nem adja az államnak a 21 milliárdos vízközművagyonát 2022. September 09. 13:17 többet olvashat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet