A Soluwave vitt mindent

Véget ért a Nyugat Rádió több hónapon át tartó dalversenye. A legjobb eredeti és feldolgozás dal is a Soulwave-é lett.

Még az év elején hirdette meg dalversenyét a Nyugat Rádió. Az FM 88,4 arra biztatta a vasi zenészeket, hogy alkossanak egy saját dalt, valamint dolgozzanak fel egy, a rádióállomás által összeállított 100-as listáról egy nótát.

A Soulwave nyerte Nyugat Radió dalversenyét
Fodor Máté a Soulwave frontembere és a nyereménygitár
VB

Az elkészült dalokat a rádió folyamatosan játszotta, így egyrészt a közönségre bízta, hogy kiválassza a neki legjobban tetszőket. A zeneszámokra a rádió weblapján lehetett szavazni.

A versenynek volt szakmai zsűrije is. Benkő László, az Omega billentyűse, Prieger Zsolt az Anima Sound System vezetője, Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar vezetője és Balogh Zsolt zenei producer vállalta a feladatot, hogy végighallgassa és bírálja a 19 beküldött zenész alkotását.

Bár a második és harmadik helyekkel kapcsolatban azért volt némi véleménykülönbség, abban mind a négyen egyöntetűen egyetértettek, hogy mind a feldolgozás, mind pedig az eredeti dal kategóriájában a Soulwave zenekar alkotta a legjobbat.

A Pianho ’97 hangszerbolt ajánlotta fel a fődíjat, ami egy százezer forint értékű gitár volt. A hangszert Fodor Máté a zenekar frontembere a Nyugat Rádió karneváli kihelyezett stúdiójában vette át a vasárnapi eredményhirdetésnél.

A Soulwave nyerte Nyugat Radió dalversenyét
Horváth Zoltán és a Pianho hangszerbolt örömmel állt a Nyugat Rádió dalversenye mellé
VB

A közönség díjazottjai

Legjobb dal:

1. Bella Máté – Ez az élet
2. ManDala – Megyek az utamon
3. Pál Krisztina – Mindig van választás

Legjobb feldolgozás:

1. Bella Máté – Lélekdonor
2. ManDala – Valahol egy lány
3. Pál Krisztina – Gyémánt

A zsűri helyezettjei

Legjobb dal:

1. Soulwave – Black woman
2. Szatmári Juli – Titok
3. Stone Desert – Nem vagyok mindenható

Legjobb feldolgozás:

1. Soulwave – Most múlik pontosan
2. Szatmári Juli – Keresem az utam
3. Karak – Bogozd ki

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra