Fokozatosan csökken a káresetekhez kivonuló hivatásos tűzoltók száma Magyarországon, egyes városokban lassan már egyharmaddal vannak kevesebben, mint a katasztrófavédelem mostani rendszerének 2012-es létrehozása előtt - nyilatkozta a Népszavának Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke, aki szerint ezért romlik a lakosság tűzvédelmi biztonsága.
A hivatalos statisztikák pedig nem adnak valós képet a tényleges helyzetről, mert
ma már a létszámba olyanokat is beszámítanak az igazgatóságok, akik segítik ugyan a munkát, de maguk nem oltanak, nem mentenek.
- tette hozzá.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint jelenleg több mint 7500 tűzoltó lát el „készenléti feladatokat”, és ez a létszám érdemben nem változott 2012 óta. Azt ugyanakkor nem titkolják, hogy a beosztott tűzoltók mellett szerepeltetik a „gépjárművezetőket, különleges szer kezelőket, tűzoltásvezetőket, vegyi/radiológiai/ biológiai felderítő szakembereket, a búvárokat, kutyavezetőket és hajósokat” is a listában.
Azzal kapcsolatban, hogy hogy pontosan miként alakult a beosztott tűzoltók száma az utóbbi években, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kitérő válaszokat adott.
Az utóbbi években alig jönnek jelentkezők a szakma alacsony megbecsülése miatt – nyilatkozta a lapnak több tűzoltó is. Egy majdnem 25 éve vonuló szakember 240 ezer forintos nettó bérért menti az életeket, míg kezdő kollégái nettó 170 ezerért teszik ugyanezt.