Stokival akarta leütni rabtársát egy elítélt a szombathelyi börtönben

Eldurvult a vita, most két és fél év és pénzbüntetés vár rá.

A Szombathelyi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt a többszörös visszaeső vádlottat 2 év 6 hónap fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott köteles 227.342 forint bűnügyi költséget megfizetni – áll a Szombathelyi Törvényszék lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

A tényállás szerint a vádlott, aki 2020 augusztusában a Szombathelyi Országos BV. Intézetben töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, 2020. augusztus 31-én este a zárkában előzetes szóváltást követően az ott szintén jogerős szabadságvesztés büntetését töltő sértettet egy stokival megkísérelte megütni, akinek azonban sikerült annak lábát megfognia.

Ekkor azonban a vádlott többször ököllel fejen ütötte a sértettet, majd egy ott lévő bútorlappal többször megütötte a sértett kezét és ismételten fejen ütötte őt. Ezután a vádlott a sértettet az ágyra rálökte, majd a fejét egy golyóstollal többször megszúrta és a lábánál fogva a földre lerántotta őt. Miután a sértett a földről felkelt a fürdőhelyiségbe bement, ahová azonban a vádlott követte őt és itt is több alkalommal arcon ütötte a sértettet.

A közlemény szerint a sértett a bántalmazás következtében többek között az orrcsont darabos törését szenvedte el, sérülései együttesen nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülések, tényleges gyógytartamuk szövődménymentes gyógyulás esetén négy hét. Az ítélet jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek