Február 6-án írtunk először Szabó Ferenc, a körmendi alpolgármester ügyéről. Azóta külön aktát is nyitottunk a KDNP-s politikus lemondásának körülményeit latolgató, majd megerősítő cikkeinknek.
A hír egyébként, mi szerint Szabó egy 16 éves lánnyal folytat szerelmi viszonyt, már országos visszhangot is vert. Legutóbb például, a szerda este adásba került Házon kívül című politikai-közéleti magazinban foglalkozott vele egy riport.
Az RTL műsorában megszólalt Szilágyi kollégánk egyébként nem Ferenc, hanem József.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!