Megjegyezzük, megint egy szombathelyi átadó, amire nem hívtak meg bennünket, de a lényeg, a választások előtt pár nappal a tavalyi Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó beruházásként fideszes politikusaink átadták a bővített és felújított Smidt Múzeumot.
Igaz, ahogy megtudtuk, az új épületszárny belül még teljesen üres, de kívülről legalább már kész, és tényleg jól néz ki ez a modern toldalék, úgyhogy le is fotóztuk Önöknek a végeredményt:
Információnk szerint az új épületszárny igazából majd csak a nyárban nyitja meg kapuit, akkorra készül el az első kiállítás.
Mivel az átadón nem lehettünk jelen, nem kérdezhettük meg például azt sem, mennyibe került a beruházás, és milyen forrásból finanszírozták. Az alább információkat találtuk magáról az átadóról és az épületről, jobb híján ezeket közöljük:
Puskás Tivadar
A Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó beruházásként átadtuk a bővített és felújított Smidt Múzeumot.
Az új bővítmény a meglevőtől független szerkezettel elválasztott, mely a régi mellé helyezett kortárs lapos tetős épület a Berzsenyi tér felé nyitottan épült meg. Az új épületben funkcionális egységek kaptak helyet, a földszinten recepció és fogadótér, az akadálymentesített vizesblokkal, az emeleten pedig egy kiállítótér.
Beépítési adatok: telek területe: 1062 m2
meglevő épület beépített alapterülete: 348 m2
tervezett bővítmény beépített alapterülete: 159 m2
bruttó szintterület 1407 m2
régi épület hasznos alapterület 740,76 m2
Kivitelező: R+D Konzorcium – RTN Plusz Nonprofit Kft és DCS Bau Kft. Tervező – Bakucz András