Szeged új uszodájában állítanák ki a híres vasalódeszkát

Elárverezték a makói testnevelőtanár vasalódeszkáját, a licitet pedig egy szegedi vállalkozó nyerte. Az üzletember az önkormányzatnak adományozná, hogy az új uszodában állítsák ki.

Mint ismert, Vezsenyi László tornatanár még a karantén idején készítette el a később nagy port kavart videóját, amelyben viccesnek szánt úszásoktatást mutatott volna be rajta diákjainak. Végül árverésre bocsátotta a vasalódeszkát, ami 405 ezer forintért kelt el. Az összeget a tanár a Tappancs Állatvédő Alapítványnak ajánlotta fel.

Vezsenyi csütörtökön adta át a pénzt az állatvédőknek két vállalkozó társaságában. Az egyikük Gellért Ákos volt, aki 205 ezer forintos ajánlatával megnyerte az árverést, a másik pedig Makai István, aki 200 ezer forintot adott volna a vasalódeszkáért. Az ő licitje is bekerült a támogatási összegbe.

Gellért a Szeged.hu-nak elmondta, a szegedi önkormányzatnak adományozná a vasalódeszkát, azzal, hogy azt állítsák ki a rövidesen felépülő városi uszodába. Vezsenyi ezt hallva felajánlotta a videójából megismert úszószemüveget is. - írja a hvg.hu.

A híres vasalódeszka
pecsaktual.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek