Szent Hubertus-mise és totem avatás - megnyílt a vadászati kiállítás

A háromhetes programsorozaton 100 országból legalább egymillió látogatóra számítanak a szervezők.

A vadászok védőszentjére emlékező Szent Hubertus-misével vette kezdetét a húsznapos "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szombaton Budapesten a Hungexpón, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében.

A mise után felavatták a szarvasagancsokból készült, bőgő szarvasbikát ábrázoló Totem szobrot, amely a kiállítás központi helyszínén, a bejáratnál fogadja a látogatókat. A hétvége kiemelt rendezvényeként kutyás és lovasprogramokat, solymász- és íjászbemutatót, vadászkürt-bajnokságot tartanak, délutánonként pedig koncerteket szerveznek.

A hétvégén a főváros mellett lesznek programok Keszthelyen, Hatvanban, Gödöllőn és Vásárosnaményban is. Több mint 1900, magyar vadászok által jegyzett trófeát állítanak ki az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás Trófeacsarnokában - mondta Bors Richárd, a kiállítás szakmai igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakmai igazgató a rendezvény üzeneteként azt fogalmazta meg: "nemcsak a vadász, hanem az ember is egy a természettel". Itt most az a célunk, hogy megmutassuk a vadászat szemszögén keresztül a fenntartható vadgazdálkodást és vadászatot a laikusok számára - fogalmazott Bors Richárd.

Közlése szerint a hazai állatfajok mellett egzotikus vadászatokból származó trófeákkal is találkozhatnak a látogatók.

Elmondta azt is, a kiállítás másik hét csarnokában is nagyon sok látnivaló van: kialakítottak például egy egymillió literes akváriumot, amelyben egy ritkán látható óriás méretű viza is úszkál; bemutatkoznak a hagyományos vadászati technikák, és minden hétvégén lovasbemutatót tartanak a Kincsem parkban.

Hangsúlyt kap a gasztronómia is a rendezvényen, megkóstolhatók különböző hal- és vadételek - tette hozzá.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek