Szakadt az eső
Szombaton délelőtt siralmas képet festettek a szentivánéjhez kapcsolódó programhelyszínek. Az eső sikeresen elriasztotta a gyerekprogramok résztvevőit és az emlékmű dombra tervezett attrakciókat. A zorb névre keresztelt kétszemélyes gömb is kikötve pihent. A dombtetőn megszemléltük a panorámás sörpadokat, az üresen árválkodó színpadot és távoztunk. Dél környékén szakadt az eső, csupán órák múlva állt el. Talán ez lehetett az oka, hogy az egyik televízióban elhangzott: a szombathelyi programok elmaradnak. Pedig késő délután már kezdtek gyülekezni az emberek, reménykedve némi szórakozásban. Nekik lett igazuk.
Zorb: kiszúrás a köbön
A nap negatív programja közé soroljuk a zorbolást. A vállalkozó ugyanis a szánkódomb közepéről indította a nagy golyót, amibe egyszerre két ember fért bele. Mértük az időt, 14 másodpercig zötyögött lefelé a futurisztikus gömb, ezért pedig 500 forintot kellett leperkálni. A domb tetején. Az sem mellékes, hogy a vállalkozó kedvűeknek a cipőjüket le kellett vetniük a bekászálódás előtt, majd a domb alján kiszálltak a zorbból és gyalogolhattak fel zokniban a vizes fűben. Szerencsére más komoly negatívummal nem találkoztunk az este folyamán.
Emlékmű: remek helyszín
Az emlékmű melletti placc régen nagy ünnepségek helyszíne volt. A még most is látható hangszórók például az úttörőavatások kihangosítására szolgáltak a 70-es években. Utoljára 2003-ban az Anima koncertezett itt, illetve kisebb összejöveteleket tartottak a vízipipások és a küzdősportok szerelmesei. Sokan láttak fantáziát a helyben, ahonnan a fél várost be lehet látni, de sok minden akadályozta egy Zöld Pardon szerű szabadtéri szórakozóhely létrejöttét. A közelmúltban házak is épültek a közelben, így a lehetőségek tovább szűkültek. Ráadásul úgy tudjuk, római temetőt rejt a domb, ezért sem lehet ott bármit csinálni.
De vissza a szentivánéji programokhoz. Az emlékmű előtt felállított színpadon fél hattól követték egymást a koncertek és egyre többen érkeztek. Az éhezők töki pompossal birkózhattak, illetve nyalánkságok és italok kellették magukat. Az este fénypontja a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar koncertje volt, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy teltdombtetős volt. Az emlékműre kivetített homokanimációk újabb szórakozási lehetőséget biztosítottak. Miután a zenészek meghajoltak és bezsebelték a megérdemelt tapsot, azonnal felcsendült a tűzijáték aláfestő zenéje. A Claudiusról fellőtt rakéták a dombról is kitűnően látszottak. Az új helyszínként debütáló emlékmű és szánkódomb így várhatóan ezután egyre gyakrabban ad helyet majd különféle rendezvényeknek. Az itteni programokat - a vízisí kivételével - a Kultúrkapu Egyesület szervezte.
Nagyszínpad
Ezúttal is a Claudius Hotel előtti területen hömpölygött a legtöbb ember. A körhinták és mutatványosok a nagy parkolóban várták a vendégeket, míg a Bartók körúton a kisvonat zakatolt a tömegben, illetve a villogó pörgő-forgó árusok előtt. A Csótó hídja melletti placc, valamint a Tó-kempingig tartó terület ezúttal üresen maradt, be lehetett menni viszont a Tófürdő étterméhez, illetve a kemping melletti vendéglátóhelyen élő mulatós zene csábította be az erre fogékonyakat egy sátorba. Fehér lufik is hirdették, hogy Ákos koncert lesz az este folyamán a nagyszínpadon, az már csak közelről derült ki, hogy Dobrády
Kicsigesztenye
Ákosról van szó.A koncert csúszott valamennyit, így a közönség szórakoztatta magát. Volt, aki azt tudakolta, miről ismerni meg Ákost? Amikor megtudta, hogy a kopasz fejről, akkor vidáman rábökött a színpad mellett ácsorgó fotósra, Smidéliusz Bencére: Ott van! A tömeg örült a poénnak, fotózták a fotóst és volt, aki autogramot is akart kérni tőle, brahiból. Végül aztán megérkezett az igazi Dobrády Ákos is, így lehetett tapsolni, vele énekelni és örülni. Mi pedig innen is továbbálltunk.
Éjszaka a múzeumban
A szentivánéji programok mellett a Múzeumok Éjszakája is kínált szuper programokat. Heves szívdobogást kapott például több látogató a régi levéltár alatti börtönben. A fáklyák fojtó szaga, a sötét folyosók, a szűk cellák és a vallatóeszközök amúgy sem emelték a hangulatot, az egyik mélyedésbe beállított, görbe hátú, csuklyás, pallosra támaszkodó figura viszont kifejezetten frászt hozott sokakra.
Több tucatnyian elmentek már mellette, sokan le is fényképezték, azonban amikor az egyik hölgy kijelentette, hogy ő Londonban sokkal élethűbb viaszbábokat látott, akkor a hóhér hirtelen közel hajolt az arcához és a fáklyával a folyosó vége felé mutatva dörgő hangon megszólalt:
Arra tessék távozni!
A következő másodpercekben velőtrázó sikításoktól visszhangzott a hosszú, szűk folyosó. A kandi kamerába illő jelenet az éjszaka folyamán még több csoportnál is megismétlődött.Vigyáztak a rabok egészségére
- Először csatlakoztunk a Múzeumok Éjszakájához és magunk is meglepődtünk azon, mennyien érkeztek a programjainkat. A levéltár megtekintése mellett a legnagyobb sikere az 1836-ban épült börtön és dologház bejárásának volt. Negyven cellát lehetett megnézni pincében, a látogatók kipróbálhatták, milyen lehetett a raboknak a priccsen, vagy éppen a kurtavason. A büntetésüket töltő rabok által faragott fatárgyakat – tükröst, mángorlót, borotvatartót - is kiállítottunk. Érdekesség, hogy abban a korszakban ez egy modern és humánus börtön volt, légfűtéses, temperált levegővel.
Vigyáztak a rabok egészségére, hiszen dolgoztatták őket. Korábban az volt a cél, hogy a bűnös bűnhődjön és lehetőleg az élete se maradjon meg, itt azonban már a munkára került a hangsúly, a szocializálásra, tanulásra, hogy a börtönből kikerült ember hasznos tagja lehessen a társadalomnak. A börtön 1890-ig működött. A sikerre való tekintettel jövőre még több érdekességet szeretnénk bemutatni - mondta Mayer László, a Vas Megyei Levéltár munkatársa, akinek nem sokkal később fojtókötél került a nyakára, a hóhér ezzel jelezte, hogy fejezze be az interjút, mert várják a levéltárban.
Mentőmúzeum – a sokkoló valóság
A Képtár és Savaria Múzeum rendezvényeiről sajnos lemaradtunk, mivel jócskán éjfél után értünk oda és már zárva találtuk a kapukat, de az elmondottak alapján rengetegen keresték az ott zajló sikeres programokat. A nagy érdeklődés egyébként szinte mindenkit meglepett, de van egy olyan megérzésünk, hogy a közelmúltban bemutatott Éjszaka a múzeumban 2. c. sikerfilm is hozzájárult némileg a misztikus esti kalandozáshoz. Hajnali fél háromkor még megtámadtuk a Fúsz Ernő Mentőmúzeumot, amely az ígérete szerint ötig tartott nyitva.
Nem bíztunk a sikerben, de kellemesen csalódnunk kellett, hiszen éppen kedélyes csevegés zajlott egy múlt századi vastüdő mellett és egy mentőápoló magyarázta, melyik tárgy mire szolgált. A múzeum megtekintését 14 éven aluliaknak egyáltalán nem, 18 éves korig pedig szigorúan szülővel együtt javasoljuk, ugyanis a kiállított dokumentumok, fotók kendőzetlenül mutatják be a valóságot, igaz, évtizedekkel ezelőtti eseteken. A hajnali múzeumlátogatót kifejezetten a makettek kötötték le, a régi mentőautók és repülők kicsinyített mása teljesen elbűvölte a lelkes gyűjtőt.
Csatáresküvő rackákkal
A Skanzenban is zajlott az élet, mi éppen egy esküvőt csíptünk el. Az biztos, hogy alaposan meglepődött Spaits Rita táncművész, a Katona József Színház táncosa és Montvai Tibor, a Kecskemét NB1-es csatára, amikor az anyakönyvvezető felé sétálva egy egész juhnyáj rohant utánuk az egyik udvarból. Mint kiderült, ez nem ez esküvő része volt, a szombathelyi skanzen egy élő múzeum, ahol az ilyesmi nem szokatlan. A násznép először felszisszent a látványra, a gyanútlan pár pedig emiatt nézett a háta mögé. A csavart szarvú jószágok végül letettek Rita menyasszonyi ruhájának megevéséről, a pár pedig jót nevetett a közjátékon.
- Ilyen gyönyörű helyre álmodtuk az esküvőnket és az idő is megkegyelmezett nekünk. Néhány órája még szakadt az eső. A juhnyáj az már csak a hab volt a tortán. A néptáncosok és a népi zenekar is meglepetés volt, akik felvezettek minket. Mi csak kapkodtuk a fejünket. Amikor kiválasztottuk az időpontot még nem tudtuk, hogy szentivánéjt ünnepelnek Szombathelyen és a szervezők beépítettek minket a programba - nevetett Rita és Tibor.
A pár öt és fél éve Pécsen ismerkedett meg. Rita a Táncművészeti Főiskolára járt, Tibor pedig a Pécs NB1-es csapatában játszott, de nem a foci hozta össze őket. Ennek ellenére néhány hete a PMFC - Győr meccsen Rita végezte a kezdőrúgást, a leánybúcsúján. - Mi tényleg nagyon szeretjük egymást. Rita körmendi én egerszalóki vagyok, de sikerült legyőznünk a távolságot. Azt még nem tudjuk, hol telepszünk le, de kisbabát már nagyon szeretnénk.
Képgalériáinkban sok képpel illusztráljuk a fentieket. Jó böngészést kívánunk!
