Szeret törvényt szegni a szombathelyi önkormányzat a Korrupciókutató Központ szerint?

A napokban jelentetett meg egy igen vaskosra sikerült összefoglalót az önkormányzatok weblapjait tanulmányozva a Korrupciókutató Központ. A dolgozat témája a városvezetés nyitottsága volt.

Nos, nincs jó hírünk! A tanulmány szerint bőven van lehetőség a visszaélésekre az önkormányzatoknál, az információt ugyanis többnyire megtartják maguknak. Hogy ezt trehányságból teszik, vagy egyszerűen csak nem tartják elég fontosnak, hogy a helyiek minden őket megillető információhoz hozzájussanak, nem derül ki. Mi élnénk a gyanúperrel, hogy a nem szól szám, nem fáj fejem álláspontot képviselik, vagyis, ha valamit nem hoznak nyilvánosságra, akkor azért elszámolást sem követelhetnek rajtuk.

A tanulmány 368 magyar önkormányzat 2013-as honlapjának információközlési gyakorlatát vizsgálta az átláthatóság, elszámoltathatóság és állampolgárok tájékoztatása szempontjaiból. A vizsgálat arra is rámutat, hogy

a magyar városok önkormányzatait inkább az átláthatóság hiánya és törvényszegő magatartás jellemzi, bár több önkormányzat példája is arra mutat, hogy lehetséges a törvények betartása. Mindennek következményeképp feltételezhető, hogy a törvényszegő önkormányzatok a korrupciós kockázatok magas szintje mellett működnek. Másrészt az önkormányzatok törvényszegő magatartása messzemenően rombolja a törvénykövető magatartás ethoszát.

Nem tájékoztatnak rendesen

A kutatás egyik legfontosabb alapja az volt, hogy az önkormányzatok milyen gyakran teszik fel a testületi ülések jegyzőkönyveit az oldalaikra, ez ugyanis törvényileg elő van írva számukra. Így amelyik testület ezt nem teszi meg, az lényegében törvénysértőnek minősül. Az eredmény kielégítőnek nem nevezhető, A városok 71,7 százalékánál szerepeltek a honlapokon testületi ülések jegyzőkönyvei.

Az eredményekből világos: a magyar önkormányzatok egyszerűen nem adnak módot arra,hogy az állampolgárok tájékozódhassanak a következő testületi üléseken tárgyalt napirendi pontokról. Az információhiány megfosztja az érdeklődőket szabad döntési lehetőségüktől; napirendek hiányában ugyanis nem tudják eldönteni, hogy részt szeretnének-e venni a következő ülésen vagy sem. A kutatás eredményei alapján meg kellett állapítanunk azt, hogy a magyar városok önkormányzatainak túlnyomó többsége törvényszegő en jár el: a honlapjain érvényesülő információ- közlési gyakorlatával, bár különböző mértékben, de megsérti a fennálló törvényi előírásokat

Szombathely egyébiránt nincs benne a felsorolt első 45-ben, de mondjuk az utolsó 45-ben sem. A megyeszékhelyek között is nagyjából középen helyezkedik el. Íme a lista:
MANYI
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathely kiteszi, amije van

A vasi megyeszékhely nem titkolja a közbeszerzési adatokat, bekerült a négyes elitkörbe. A Transparency International kutatása.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet