Szexuálisan molesztálta a kiskorú fiúkat a bicskei gyermekotthon igazgatója?

Két áldozat mesélt erről az RTL Klubnak, egy harmadik pedig feljelentést tett.

Egy 21 és egy 22 éves fiú mesélte el az RTL Klub kamerái előtt, hogy 12-13 éves korukban szexuálisan molesztálta őket a bicskei gyermekotthon igazgatója. Egyikük azt állítja, hogy neki négy éven keresztül volt intim viszonya az igazgatóval.

A másik azt mesélte, hogy 12 éves korától kezdve 8 éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten voltak áldozatok. Egyharmadik fiú feljelentést is tett.

Az igazgató nem nyilatkozott az RTL-nek
Forrás: rtlklub.hu

Az RTL híradójában egy lány azt is mondta, a gyermekotthonban köztudott volt, hogy

az igazgató szereti a fiatal fiúkat

. Amikor a riporter visszakérdezett, hogyan is kell ezt érteni, a lány pontosított:

szexuálisan szereti

az igazgató a fiúkat.

Az igazgató, akit csak

János bácsinak

hívtak a fiatalok, 26 éve vezeti a gyermekotthont, korábban megkapta a Bicske díszpolgára címet. Idén állami kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend bronz fokozatát, az indoklás szerint az elismerést a gyermekvédelemben végzett munkájával érdemelte ki.

A rendőrség az RTL-nek megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.

Az RTL híradóját itt nézheti meg, a tegnap esti Házon kívül című műsor adását pedig itt, ebben bővebben is foglalkoztak a bicskei üggyel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló