Ami hivatalos: látogatócsúcs született az idei Szigeten, Gerendai Károly vasárnap este adta le a drótot az MTI-nek, miszerint 410 és 420 ezer között lesz a végső szám, végre nyereségesség van, meg jó úton haladás. Ami nem hivatalos, az a mi véleményünk: rekord ide és oda, sosem volt még ennyire lapos a Sziget. Ahogy azt korábban már megfogalmaztuk, minden eddiginél rámásztak idén a látóidegeinkre, jóformán az egész fesztivál egy nagy dekoráció lett, óriásgombákkal, falfestménnyel, negyven kilométernyi fényfüzérrel, csak éppen a lényeg halt meg kicsit: a Változatos, Igényes, Fiatalos Felhozatal.
Ha egy másodpercre nem figyeltünk oda, máris elfelejtettük, hogy ez amúgy nem egy világnagy vurstli, hanem koncertek is vannak. Úgy mellékesen.
Mert amúgy tovább folytatódott a fontos zenés kultúrügyi helyszínek elillanása. Sok éve egy fél ország villanygitárbarát hordája zokogott, amiért megszűnt a Metal Hammer színpad, de eltűnt a Cinetriphez köthető jó kis szalmataposós-vízpermetezős szabadtéritechnós helyszín is, a világzenei színpadot az egyik frekventált út mellől betolták egy kis tisztásra, idén pedig már Party Aréna sincs,
arra pedig, hogy volt valaha egy jazz-sátor is, már szinte senki nem emlékszik. Meg a többire sem.
Idén két fő helyszín, a Nagyszínpad és az ahhoz közeli A38 gigasátor jelentette a két nagy népmozgató lokációt, én is gyakorlatilag csak ezen a kettőn fordultam meg, ha látni akartam valamit. Mert hát a jelentősebb előadók is ezeken fordultak meg. Magyarul napi jó nyolcvanezer embert kellett felszívnia ennek a kettőnek - mínusz éppen óriáskerekezők, mászkálók, sátorban másnaposozók -, jól lett is egy hajszál híján tömegpánikos jelenet csütörtökön a belga Stromae koncertje előtt, húszan megsérültek, mert a beengedő biztonságiak kicsit túl sok embert engedtek be.
Oké, tömegrendezvényen az ilyesmi előfordul, megmondta ezt a Károly is. Amit ellenben nem gondoltam volna, az az, hogy Közép-Európa legnagyobb fesztjén az összes valamirevaló, izgalmas, kurrens előadó száma annyi volt csak, hogy velük egyetlen napot kényelmesen meg lehetett volna tölteni, ugyanazon a színpadon. De maximum kettőn. De ezt is leírtam már.
Mindenesetre elég fura élmény volt nem rohangálni egyik helyszínről a másikra, ahogy az pár éve szinte minden Sziget-napon megesett.
És akkor még az is van, hogy a Queens Of The Stone Age tisztességes és feszes koncertje után nem volt még egy előadó, aki úgy igazából maradandó emlékeket táplált volna a fejembe. A korai elektronikus Primal Scream-dolgokat idéző, hömpölyögtető hatású Jagwar Ma, amit nagyon vártam, a béna hangosítás miatt vérzett el a jó zenéi ellenére, Kelis késett vagy fél órát és enyhe hakniszag kezdett terjengeni az első pár szám után, az Outkast pedig oda nem illő zenéivel gyakran érthetetlenül leültette a többtízezres közönségét.
Persze az a holland, aki összeszedett magának egy pirospozsgás magyar lyányt, nyilván más véleménnyel tér haza, meg általában sem gondolom, hogy a külföldiek olyan nagyon rosszul érezték magukat, hiszen minden érzékszervüknek volt valami, ha akarták. És nyilván jönnek jövőre is ennyien. De a Sziget programszervezői most már azokra is gondolhatnának, akik régen pont az érdekes zenekarok miatt jöttek el - egy Calvin Harrisszel kevesebb, és máris meg lehet hívni a gázsijából öt kicsi, de annál jobb előadót. Ha már úgyis kimutatta a könyvelés, hogy idén már összejött a nyereségesség!
Kíváncsian várom, hogy jövőre folytatódik-e az elcirkuszosodás, vagy esetleg a "most már megengedhetjük magunknak" jegyében nem hívják meg negyvenedszerre is a Prodigyt.
Addig meg nézegessünk képeket:
