Szijjártó: ősszel dönthet az Országgyűlés, hogy mikor szavaz Svédország NATO-csatlakozásáról

Mint mondta, a kormány nem akar a svéd NATO-tagság akadályává válni.

A magyar kormány már rég elvégezte a házi feladatát Svédország NATO-csatlakozási kérelmével kapcsolatban, mert még tavaly beterjesztette a svéd ratifikációs dokumentumot az Országgyűlésnek, amelynek a szeptemberben kezdődő őszi plenáris ülésén lesz lehetősége arra, hogy döntést hozzon arról, mikor szavaz a témában - magyarázta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TRT World török televíziós csatornának adott interjújában.

Aláhúzta, hogy eddig nem sikerült rendezni a vitás kérdéseket Stockholmmal, és kijelentette: sajnálattal veszi tudomásul, hogy Magyarország célpontja és áldozata lett ennek a nemzetközi politikai diskurzusnak, amelyet "a bírálatok és ítélkezések határoznak meg", és amelyekkel beavatkoznak a magyar belpolitikai életbe.

A kormány nem akar a svéd NATO-tagság akadályává válni, és folyamatosan konzultált a török vezetőkkel a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelemmel kapcsolatban. Legutóbb Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus 20-i budapesti látogatása során volt erről szó, de Szijjártó Péter is gyakran beszél török kollégájával Hakan Fidannal a kérdésben. NATO-szövetségesként Magyarország figyelembe veszi Törökország érdekeit és álláspontját, hiszen egy katonai-védelmi szövetségnek a bizalmon kell alapulnia - emelte ki a miniszter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet