"Szívatási" céllal küldtek kiképzésre katonákat az új vezérkari főnök első vezetői értekezlete után?

Váratlan „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után.

„Mi az igazság, miniszter úr?” - tette fel a kérdést Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa azután, hogy egy levelet kapott, benne elég érdekes állításokkal Böröndi Gáborral, az új vezérkari főnökkel kapcsolatban.

Böröndi, „hogy megtanítsa a sofőröknek, hogy ne pletykáljanak”, a gyűlés végeztével buszokra tereltette őket, „a törvénynek és szabályzóknak megfelelő elrendelés” nélkül, és „a táborfalvi gyakorlótérre vitték őket”, ahol a „táboroztatásuk" május 05-11. között zajlott.

A fentebb idézett mondatok szerepelnek többek között a levélben, melyet a hvg.hu idézett.

A "pletykálás" azért lehetett gond, mivel már hónapokkal a régi vezérkari főnök leváltása előtt terjedt az a szóbeszéd, miszerint váltás lesz. Ez az információ pedig Böröndi szerint „a sofőrökön keresztül jutott ki”, ami szóba került azon a vezetői értekezleten is, ahol Böröndi súlyos kritikákat fogalmazott meg.

A levélből egyéb részletek is kiderülnek a "kiképzéssel" kapcsolatban, úgy mint:

  • telefonálni napi pár percet engedték a katonákat
  • folyamatos volt a „szívatásuk”
  • éjszaka (2 és 4 óra között) volt, hogy egy fényjelző rudat kellett körbe adogatniuk
  • volt, hogy Horthy Miklós életrajzából kellett felolvasniuk
  • „a lényeg, hogy a napi fárasztó foglalkozások mellett éjszaka se tudjanak pihenni”
  • Ezekkel az állításokkal kapcsolatban a lap is érdeklődött a minisztériumnál és a vezérkari főnöknél. Előbbi nem cáfolta a táborfalvai kiképzést, de válaszukból kiderült, hogy nem csak a gépkocsivezetők vettek részt rajta. Ugyanakkor a kiképzésnek a panaszos levélben leírt részleteit nem cáfolták és nem is erősítették meg. A gyakorlatozás okaként érzett bosszúra sem reagáltak, ahogy arra sem, hogy a vezetői értekezleten szó esett a „pletykálkodásról”. A vezérkari főnök részéről nem érkezett válasz.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet