Szobrot állítanának Torgyán Józsefnek

A helyszín még kérdéses, lehet a Somogy megyei Csokonyavisontán és Budapesten is.

A Somogy megyében található Csokonyavisontán állítanának szobrot a 2017 januárjában elhunyt politikusnak, Torgyán Józsefnek - derül ki a z Index helyszíni riportjából. A településen született Nagyatádi Szabó István, a kisgazdapárt egykori alapítója, itt működik a róla elnevezett emlékmúzeum. Ahol külön emlékszobája van Torgyán Józsefnek, itt látható az első Orbán-kormányról készített, idealizáló festmény is.

Torgyán József
Unger András

Torgyán József özvegye, Cseh Mária úgy tudja, egy alapítvány gyűjti az adományokat a szoborra, de a helyszínről még nincs döntés. Valóban lehet Csokonyavisonta is, de Cseh Mária szerint elképzelhető, hogy férjéről mellszobor készül és a Földművelésügyi Minisztérium mellett állítják majd fel.

Az első Orbán-kormányról készült festmény
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet