Cikkünk írása előtt egy nappal készítettünk podcastet
Mire jut és mire nem jut pénz az idén? - Podcast a város gazdálkodásáról 2021. May 18. 17:10 Horváth Attila szombathelyi alpolgármesterrel, aki akkor még a költségvetésért és a sportért volt felelős. Azóta viszont sok víz lefolyt a Gyöngyösön, és kiderült, hogy átszervezték a három alpolgármester és a három tanácsnok feladatköreit; az átszervezés június 1-től érvényes.
Sport
Horváth Attila helyett László Győző kapja meg a sportot, és a sport területén tevékenykedő önkormányzati cégeket. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-t, a FALCO KC Szombathely Kft.-t, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-t, a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-t.
Önkormányzati cégek
Horváth Attila a költségvetés mellé megkapja az összes többi önkormányzati cég felügyeletét, neki kell kidolgoznia a működésüket és gazdálkodásukat hatékonyabbá tevő stratégiai javaslatokat. Plusz ő az elnöke a Nyugat-Dunántúli Regionális Önkormányzati Hulladékgazdálkodási Társulásnak is.
Turizmus, rendezvények, protokoll
László Győzőtől Horváth Soma alpolgármesterhez kerülnek át az idegenforgalom, a rendezvények és a protokolláris események, plusz a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. felügyelete.A tanácsnokokat is átszervezik
Szuhai Viktor a külkapcsolatok mellett megkapja az állatvédelmi feladatokat.
Bokányi Adriennél marad a gazdaság- és a városfejlesztés.
Németh Ákos a fenntartható fejlődés és a klímapolitika mellé megkapta az önkormányzatnál regisztrált önkéntesek tevékenységével kapcsolatos feladatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!