Szombathely: autókonvojjal a túlóratörvény és a kormány ellen

A Thököly és a Mátyás király utcákat egy-egy, összesen mintegy 400 méteres szakaszát blokkolták a kocsik. A demonstráció 5 óra után befejeződött.

17:30

Kollégánk néhány perccel ezelőtt a helyszíen járt, és azt látta, hogy a demonstráció befejeződött. Néhány rendőrautó még körözött a helyszínen - köztük egy fényképpezős is - de tiltakozók autói már elhagyták a Thököly utcát.

15:45

A kollégánk a rendőrségtől az az információt kapta, hogy jelenleg 67 autó blokkolja, vagy inkább lassítja Szombathely belvárosának a közlekedését, a szakszervezetek szerint 74. Az autók részben a Thököly utca nyugati végén, részben a Mátyás király utcában állnak. A szervezők azt mondják, addig folytatják a demonstrációkat, amíg a kormány nem módosítja vagy nem vonja vissza az úgynevezett rabszolgatörvényt.

Útlezárás, demonstráció Szombathelyenv
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

A demonstráció komoly fennakadást jelent a forgalomra, a rendőrök csak az álló autókkal szemből érkező kocsikat engedik be az elfoglalt szakaszokra, ennek ellenére folyamatos a torlódás, de mindenki türelmes.

Útlezárás, demonstráció Szombathelyenv
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

Az autók vezetői és utasai kisebb csoportokban beszélgetnek, láttunk köztük a megye más városaiból érkezőket is. Mindenki

Sztrájk

feliratú kitűzőt visel.

A forgalomlassító demonstráció 18 óráig tart.

15:30

Megérkezett a konvoj a Thököly utcába. Tudósítónk már 60 körülire teszi az autók számát. Nemsokára jelentkezünk a helyszínről élőben.

15:15

A vidék élénkebbnek tűnik, mint a főváros. A hírek szerint Szekszárdon több mint 100, Veszprémnél és Győrnél 50-50 autó gyűlt össze tiltakozni. Közben azért Budapesten a Várkert bazár előtt is szépen felduzzadt a létszám.

Útlezárás, demonstráció Szombathelyenv
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

15:06

A szombathelyi Tescótól kb. 40 autó indult el, hogy a Metró környéki bevásárlóterületet érintve a 11-s huszár úton és a Vörösmarty utcán keresztül a Thökölybe menjen. Ott kb. este hatig fogják a forgalmat lassítani.

Élőkép

14:40

Nyugat.hu

Kollégánk szerint már gyűlnek az autók a Tescónál, most kb. 20 lehet belőlük. Annyit kinyomoztunk, hogy a belvárosban a Thököly utcának a Rákóczi utca és a Mátyás király utca közötti szakaszán állnak majd meg az autók.

Előzmény

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az elmúlt hetekben, hónapokban Szombathelyen több demonstráció is zajlott. A hivatalos indok a túlóratörvény változása volt, de valójában a kormánnyal szembeni általános elégedetlenségüknek adtak hangot az utcára vonulók.

Utoljára január 4-én voltak nagyobb tiltakozások. Délután a szakszervezeti szövetség forgalomlassító demonstrációt tartott a 86-os főúton, majd estére az Éljen Szombathely Egyesület szervezett tüntetést.

Már akkor megfogalmazódott a folytatás lehetősége, és nem is kellett soká várni, hogy bejelentsék: január 19-re országos tiltakozások lesznek „Álljon meg az ország!” mottóval.

Ugyanakkor időközben érezhető volt, hogy az ellenzék nem igazán tud mit kezdeni a lakosság körében valóban tapasztalható nagyfokú elégedetlenséggel. Az utcai menetelések és beszédek előbb-utóbb önismétlők és elégtelenek lesznek, amihez hozzájön még a téli időjárás is.

A mai nap akár fordulópont is lehet: eldőlhet, hogy túl tud-e lendülni a tiltakozási hullám a holtpontjáról.

A délben kezdődött budapesti események azt sugallják, hogy kifulladóban a tüntetők és a tüntetések lendülete, de az újabban aktívabb vidék még változtathat ezen.

Szombathelyen délután háromkor a Tescótól indul a tiltakozó konvoj, amelynek végcélja belvárosi Thököly utca. Hogy ott mi történik, arról nem kaptunk információt.

Munkatársunk a helyszínen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet