Annyira veszélyes a szombathelyi Brenner-villa, hogy mostantól kamerával figyelik a területet

Egy újabb fejezet a néhai kaszinó soha véget nem érő történetében.

Még a hét elején vette észre kollégánk, hogy egy térfigyelő kamerát helyeztek el a szombathelyi Brenner-villa hátsó bejáratánál. Ami azért is furcsa, mert eddig semmilyen nyoma nem volt annak, hogy bármivel is védenék a szebb napokat is látott épületet.

Kamera a Brenner villánál
Pataki Gergely

Ahogy az a helyszínen készült fotókon is látszik, a kamera egy fa oszlopra van felszerelve és egyszerre figyeli az ott rendszeresen parkoló autókat, illetve az egykori kaszinó épületébe belépőket is.

Szükség volt a kamerára

Kerestük az önkormányzatot, hogy kinek a megbízásából került kamera a Brenner-villa hátsó udvarához. Válaszul elküldték a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság tavaly decemberi előterjesztését.

Brenner villa 2022.09.30.
Azóta így néz ki az épület
Mészáros D. Zsolt

A dokumentum szerint még tavaly októberben kereste meg a NAV az önkormányzatot, hogy tegyenek valamit az épületbe gyakran letelepülő hajléktalanok és bandák ellen.

Mint írják, először 2018-ban kereste meg a kormányhivatal a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Végrehajtási Osztályát azzal, hogy az épület tulajdonosa, az egyébként felszámolás alatt álló SERVICE IMMOBILIEN Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „szüntesse meg” az épület balestveszélyességét, ami a 2016-os tűz Kiégett a szombathelyi kaszinó, le kell bontani az épületet 2016. April 22. 11:41 után lépett fel.

A cég viszont többszöri felszólításra sem tett ennek eleget.

Ezután a NAV vette kezébe a dolgokat, és 2019 októberében eltávolították a veszélyes üvegeket, amiket OSB-lapokkal le is zártak. A határozat szerint ezt követően ismeretlenek kiütötték a helyükről a táblákat, melyek helyére újat kellett szerelni. Később viszont ezeket is megrongálták.

„…az épületbe folyamatosan járnak be olyan fiatalok, akik a tetőre is felmásznak, ezzel életveszélyes helyzetet teremtve. Több alkalommal kértük a rendőrség intézkedését ezen esetekben. Előfordult olyan eset is, hogy olyan hajléktalant kellett kollégáinknak az épületből kiküldenünk, aki ott már berendezkedett” – írták.

Ezért javasolták a kamera kirakását, aminek a NAV szerint a parkolás visszaszorításában is fontos szerepe lehet. Az adóhatóság szerint ugyanis hétköznap akkora a forgalom a villa mögött, hogy az autók elfoglalják a járdát és a zöldterületeket is.

Ezeknek a kéréseknek tett most eleget az önkormányzat.

Az utóbbi időben mi is többször beszámoltunk a Brenner-villa körüli botrányokról. Tavaly például volt egy kisebb tűz Újabb tűz volt a már leégett szombathelyi Brenner-villában 2022. August 12. 20:43 az épületben, idén júniusban pedig egyik munkatársunkat érte szexuális inzultus Szexuális inzultus érte férfi munkatársunkat a romos kaszinóban, Szombathelyen 2023. July 02. 08:28 az egykori kaszinóban. Az épület mostani tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, Csak az eredeti állapotának megfelelően újítható fel a szombathelyi Brenner-villa 2023. June 17. 19:07 lehetőség szerint felújítja az épületet, ha ez nem sikerül, akkor eladja.

A Casino Szombathely titokzatos története

Lapunk szeretne egy átfogó cikket készíteni a Brenner-villában működő Casino Szombathelyről. Ezzel kapcsolatban várjuk olvasóink történeteit, fényképeit e-mailben, a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre, vagy Messenger-üzenetben.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet