Szolnok a legélhetőbb magyar város, Szombathely nem Top 10-es

A CSR Hungary felmérése számos tényezőt figyelembe vett az ökotudatosságtól a kultúráig. A győztes város lakói nevetnek az eredményen.

Egy éves munka áll a CSR Hungary által nemrég közölt "legélhetőbb" hazai városok listája mögött, amiből most, a kutatás első évében csak a Top 10-et hozták nyilvánosságra. A vizsgálat alapját a Központi Statisztikai Hivatal adatai képezték, ezeket vizslatták át, ellenőrizték és hasonlították össze számos ismérv szerint - vagyis a vizsgált 143 darab, tízezer fősnél nagyobb lakosságszámú település esetében megnézték az oktatás és a kultúra helyi viszonyait, például hogy mennyi rendezvény van egy évben, a civil kurázsi erejét, az egészségügyi helyzetet, a szociális hálót, az ökotudatosságot, a gazdasági fejlődést, vagy éppen a szabadidős lehetőségeket. A kutatási folyamatot független szakmai testület segítette, a listaelső város működését a TÜV Rheinland InterCert nemzetközi tanúsítócég ellenőrizte.

Eszerint a legélhetőbb magyar város Szolnok, a második helyezett Zalaegerszeg, a harmadik Debrecen, majd utánuk jön a sorban Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár, Veszprém. Sajnos Szombathely nem került be az első tízbe, és nem is tudjuk, hányadik lehet.

Szolnok, madártávlatból (Fotó: Pintér Tamás, Flickr)
Pintér Tamás @ Flickr

Szolnokon csak nevetnek rajta

Kissé árnyalja a képet az Origo cikke, amelyben Szolnok lakói válogatott reakciók keretében hozzák tudomásra, hogy a felmérés készítői nem nagyon járhattak még a városukban, ha erre az eredményre jutottak. "Nincs itt semmi pörgés, van egy mozi, egy színház meg egy-két bár. De ha bulizni akarunk, mi is Kecskemétre vagy Pestre járunk" - mondta például a lap kérdésére egy huszonéves pultoslány, míg a szolnoki piac egyik zöldségese szerint csak a sétálóutcát fejlesztik, rendes piacért viszont Nagykanizsára vagy Szombathelyre kell menni. Mások szerint a családosoknak azért nem rossz hely ez, és a megkérdezettek többsége örült annak, hogy virágos és rendezett Szolnok belvárosa, de szinte kivétel nélkül a munka és a pénz hiányára panaszkodtak.

Hasonlóra jutottak az Index videoriporterei is, akik szintén leutaztak Szolnokra, hogy felmérjék, mit gondolnak erről a helyiek. A lesújtó vélemények itt sem maradtak alul.

Nem a leggazdagabb a legélhetőbb

Érdekes, hogy a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, Takács Júlia a hg.hu-nak megjegyezte: a példák azt mutatják, hogy nem a leggazdagabb város a legélhetőbb város. A vállalat saját weboldalán így összegzi az eredményeket:

A jó életminőség megtartó erő a képzett munkaerő számára is, így az üzlet (pl fogyasztás, befektetés generálása stb.), és a városban tanuló hallgatók, turisták számára is. Az élhetőbb városok vonzóbbak a befektetők és a turisták számára is. Sikertényező a helyi politikacsinálók számára. Egyfajta monitoring a fejlődéshez, a jövőhöz.

Kíváncsian várjuk, hogy jövőre hol fog szerepelni Szombathely - egyúttal reméljük, hogy ez az eredmény, még ha nem is tűnik túl hitelesnek, jobban gatyába rázza a vasi megyeszékhely döntéshozóit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód