Napsütötte hétvégére - itt vár program!

Ha hihetünk az időjósoknak, péntektől pár napig nálunk vendégeskedik a nyár. Túrázzunk, táncversenyezzünk vagy szimplán teraszozzunk?

Martyn Ferenc: Weöres Sándor Holdbeli csónakos c. művéhez készült díszlettervek kiállítása (június 06. csütörtök - augusztus 31. szombat @ Szombathelyi Képtár)

Martyn Ferenc gyermekéveit Rippl-Rónai József háza vendégeként töltötte, ahol a korabeli francia festészettel ismerkedett meg. Tanulmányait Párizsban folytatta mely időszakot az ún. Párizsi mappa dokumentál, amelyben rézkarcok és akvarellek találhatóak. A II. világháború éveiben az erőszak ellen A fasizmus szörnyetegei c. rajzsorozatával protestált. Művészi életét és absztrakt fogalmazású festményeinek stílusát az 1950-1960-as évek dogmatikus kultúrpolitikája idején is megőrizte. Elvonatkoztatott rajzkompozíciói 1965-től ismertek. - Szombathelyi kiállítása a Weöres Sándor Centenárium rendezvénysorozathoz kapcsolódik.

Megnyitó: június 6., csütörtök 17 óra
Megnyitja: Dr. Gálig Zoltán művészettörténész


Nyárra hangoló - kávéházi muzsika a Guliverrel (június 06. csütörtök 19:00 órától @ Cafe Frei)

Az egy-két saját számot, de zömében feldolgozásokat játszó Gulliver Utazásai a helyi könnyűzene jól ismert képviselőinek újabb formációja, akik ezúttal a soul - blues, soul - beat világába tesznek könnyed, de tartalmas kiruccanást. (Polgár Tibor - billentyű, ének | Németh Tamás – szaxofon | Farkas Tibor – basszusgitár | Polgár Gábor – dob | Kulhay András - gitár, ének)


Badárságok a Dumaszínházban (június 07. péntek 19:00 órától @

A szombathelyi Dumaszínházban a showdert Kőhalmi Zoltán, Badár Sándor és Hajdú Balázs nyomja.


Egyszálgitárkodás (június 07. péntek 21:00 órától @ Magház Kultúr Kocsma)

Egy hangulatos este a kultúrkocsmában, Tom Lumennel. Akinek koncertjeit páratlan, élménydús előadásmód, virtuóz gitárjáték és jókedv jellemzi. Dinamikus előadása során hangszere egy egész zenekar hangerejével szólal meg. Édesanyja szülővárosába visszatérve ezúttal a Magházban hallhatjuk. Az est érdekessége, hogy néhány dalt Györki Miklós (Latin Spirit) kiváló gitárjátéka tesz majd igazán különlegessé. Belépő: 400Ft


Ünnepeljük a könyveket(2013. június 6-7.)

Felolvashow, diavetítéssel egybekötött mesélő Szombathely, kortárs irodalmi egyveleg, író-olvasó találkozók, nagy Fő téri versmondás, ahol hatszáz gyerek fogja együtt szavalni Weöres Sándor: Valse triste című versét, Jordán Tamás vezénylésével - mindez a szombathelyi könyvhéten.

Az ünnepi könyvhét részletes programjai itt átlapozhatóak.


Szex és New York helyett Tíztánc és Szombathely (Június 8. szombat 13.00 - 22.30 @)Agora-MSH)

Szombathely egyik legrégebbi, legnevezetesebb eseményére kerül sor június 8-án, szombaton, a Savaria Nemzetközi Táncversenyre. Amely idén a 48. lesz, és Szombathely ad majd otthont a WDSF Tíztánc Európa bajnokságnak. Részleteket itt talál.


Miért szép? - műhelytitkok, alkímia, életmorzsák (június 08. szombat 18:00 órától @ Weöres Sándor Színház)

Az estet bevezető kiállítás (Veres Éva ötvös iparművész önálló tárlata) után Oroszy Csaba beszélget a meghívott művésszel képzőművészeti pályáról, irányzatokról, műhelytitkokról. Közben Jordán Tamás legkedvesebb verseit mondja el, és személyes irodalmi élményeit osztja meg a hallgatósággal. Állandó vendég: Fűzfa Balázs irodalomtörténész Mérei Tamás pedig a zeneirodalom gyöngyszemeiből válogat: ugyancsak személyes történetekkel, zenei élményekkel színesítve azt. Jegyár: 500 Ft (a kiállítás díjtalan)


Kőszegi Vonósok koncertje (június 08. szombat 19:00 órától @ Kőszegi Várszínház)

A Jurisics vár a nyárban hétről-hétre szabadtéri előadásokat, operát, operettet, komolyzenei hangversenyeket, utcaszínházi produkciókat kínál. A Kőszegi Vonósok nyárestékre való válogatásában Horváth Meggie is énekel. Műsoron: Prochazka: Szerenád, Schröder: Eine kleine Lachmusik, Grünfeld: Keringő, Bernstein: Keringő, Leigh: „La Mancha lovagja“ - nyitány, Gershwin: Summertime, Mancini: Moon river, Weiss/Thiele: What a wonderful World, Leigh: Aldonza. (Belépőjegy: 500.-Ft)


Újvári Timi and Hot Stuff szabadtéri bulija (június 08. szombat 20:00 órától @ Zsinagóga udvar)

Újvári Timi és zenésztársai saját szerzeményeiken túl klasszikus és modern rockzenéket dolgoznak fel – néha akusztikusan, máskor áthangszerelve, sőt van úgy, hogy a dalok egészen más értelmezést kapnak. A műsorban Sheryl Crowl, Katie Perry és Shania Twain mellett AC/DC, Bon Jovi vagy akár Tankcsapda nóták is megszólalnak.

Belépő: 600,-Ft


„Keep calm and play reggae!” - REGGAE/SKA Party (június 08. szombat 21:00 órától @ Magház Kultúr Kocsma)

Igazi reggae muzsikák pattogós ska-val fűszerezve. (Belépő: 200Ft)

reggae party
Nyugat.hu

zene

Kőkemény metál a Végállomásban (június 08. szombat 20:00 órától @ Végállomás Klub)

A szombathelyi végeken kemény metál zenéké lesz a főszerep szombaton, három remek vas banda szórakoztat majd. A 2007-ben alakult Atakám a Black Sabbath ismert és kevésbé ismert nótáit erőteljes nő énekkel. Érkezik még Vasvárról a doom-death metal stílust prezentáló Verilun és a répcelaki death metalban nyomuló Betrayer. (Kapunyitás 8-kor, a beugró 600.- Ft.)


A hét további programjait itt átböngészheti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló