Szombathely–Oberwart-tengely – Milyen együttműködésen dolgoznak a két város vezetői?

Egészségügy? Közlekedés? Kultúra? Több egyeztetés is volt a közelmúltban, igyekeztünk megtudni a részleteket.

Talán emlékeznek olvasóink, hogy a közelmúltban új helyre, a Zanati útra költözött a szombathelyi osztrák konzulátus.

Az eseményen Megnyílt az új osztrák konzulátusi iroda Szombathelyen 2025. January 21. 18:13 jelen volt Astrid Harz, Ausztria magyarországi nagykövete is, aki múlt augusztus óta tölti be azt a tisztséget, emellett a szomszédos osztrák tartományból is érkeztek vendégek.

Harz annyit elárult, hogy „jó és konkrét” tárgyalásokat folytatott Nemény András szombathelyi polgármesterrel a határon átnyúló térségi együttműködés elmélyítéséről, majd mind a helyszínen, mind a közösségi médiában célzások történtek, hogy más témájú megbeszélések is zajlottak a magyar és az osztrák delegációk között.

„Szombathely és Felsőőr kooperációja az egészségtudományi oktatási programok közös kidolgozásával erősödhet. Dél-Burgenlandban már zajlik egy egyetemi szintű orvosi-ápolási képzési központ kialakítása. Szombathely is részt vehet ebben, mivel a régió birtokában van a megfelelő kompetenciáknak.”

A szombathelyi egyeztetés Astrid Harz nagykövet asszonnyal
Szombathely.hu / Bonyhádi Zoltán

Ezt Nemény András szombathelyi polgármester nyilatkozta az ORF-nek, aki szerint az együttműködés nemcsak az oktatási kínálatot javítaná, hanem mindkét régió gazdasági fejlődését is elősegítené.

A kooperáció fontos intézményi szereplője lehet a Vas Vármegyei Markusovszky Kórház, ami egyben egyetemi képzőhely is. A város középiskolái pedig magas szintű természettudományos oktatásukkal a hallgatói utánpótlás biztosításához is hozzájárulhatnak - tette hozzá.

Az ORF azzal zárta az írást, hogy a terveket a következő hetekben konkretizálják.

Mi pedig most azt kérdeztük a szombathelyi polgármesteri hivataltól, hogy hol tart az ügy.

„Ahogyan az Lázár miniszter úr látogatásakor is elhangzott: nagyon erősen dolgozunk az Északi Iparterület – mint Technológiai és Ipari Park – fejlesztésén és benépesítésén, ehhez pedig keressük a megfelelő szereplőket, együttműködő partnereket, határainkon innen és túl egyaránt. Így van ez most Oberwart testvérvárosunkkal is, ugyanis szeretnénk intenzívebbé tenni Oberwart/Felsőőr, Burgenland és Szombathely kooperációját. Ennek egyik része az egészségtudományi oktatási és kutatás-fejlesztési együttműködés kidolgozása, ezzel kapcsolatban pedig már több mint egy évvel ezelőtt felvettük a kapcsolatot Oberwart városvezetésével” – érkezett Bokányi Adrienn, gazdaságfejlesztésért felelős tanácsnok válasza.

Megtudtuk: az elmúlt időszakban több személyes egyeztetést is folytattak Oberwartban és Szombathelyen is – többek között Hans Peter Doskozillal, Burgenland tartományfőnökével is –, a legutóbbi megbeszélés pedig a nagykövet-asszonnyal történt Szombathelyen.

Az már korábban felmerült, hogy az egészségipar jó kitörési pont lenne a két város számára, és azt is felmérték, hogy hasonlóak a régiós adottságok a két térségben az idősödő társadalom, a leginkább KKV-kra épülő gazdasági szerkezet és a komplex rehabilitáció miatt.

Oberwartban ráadásul a tavalyi évben átadásra került egy új, digitalizált szuperkórház is, amely mellé egészségtudományi egyetemet és kutatás-fejlesztési hátteret szeretne kiépíteni a város és a tartomány.

Jobbra a régi, balra az új oberwarti kórház
gesundheit-burgenland.at / Erwin Miuk

„A Szombathely 2030 program alapján kezdtük el közösen kidolgozni a Pannónia 2030 határon átnyúló programot, erőteljes egészségtudományi, és egészségipari fókusszal. A cél az egészségtudományi és/vagy orvosképzés és a kutatásfejlesztési együttműködés megvalósítása Oberwarttal, figyelembe véve a helyi és a burgenlandi igényeket is” – közölte a tanácsnok.

Azt is megtudtuk, hogy a körvonalazódó együttműködésnek a résztvevői között található Szombathely és Oberwart városvezetése, Burgenland tartomány vezetése, Ausztria magyarországi nagykövete, a Duna-menti Kereskedelmi Kamarák Szövetsége, a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület (PBN), a burgenlandi kamarák és gazdasági szereplők és a Markusovszky kórházzal is szeretnének egyeztetni a közeljövőben.

Arra a kérdésünkre, hogy a kétoldalú tárgyalásokon milyen más témák kerültek még szóba, ez a válasz érkezett:

"Egyeztettünk közlekedési kérdésekről, főként Szombathely és Oberwart közlekedési kapcsolatának fejlesztéséről, valamint lehetséges kulturális és turisztikai együttműködésekről, de a fő cél jelenleg az, hogy gazdaságfejlesztési tartalommal is megtöltsük a testvérvárosi kapcsolatunkat Oberwarttal."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet