Programajánló hétvégére: gólyabál, rajzfilmünnep, koncert és vasárnapi aerobik

A kiszámíthatatlan őszi időjárás miatt beltéri eseményekből kerestünk egy csokorra valót.

A hétvégén jelenleg úgy néz ki, hogy 13-14°C körül alakul az időjárás. Viszont ahogy a héten is tapasztaltuk, bármikor zuhoghat az eső, vagy fújhat a szél, ezért jobb fedett helyre menni. Például megnézhetünk gyermekeinkkel egy régi rajzfilmet a VII. Országos Rajzfilmünnepen. Az egyetemistákat gólyabálra várja a Tóvendéglő, míg a zeneőrültek az Esti Kornél és a Hiperkarma dalait énekelhetik torkuk szakadtából. Ha pedig mozgásra vágynánk, akkor Répcelakon levezethetjük a hét során felgyülemlett feszültséget.

Gólyabál

Az idei évben is megrendezik az ELTE SEK gólyabálját. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Tóvendéglőben tartják a bált. A bulizás mellett a rendezvény helyszíne ízletes fogásokkal készül az egyetemistáknak. A hangulatról a Happy Gang, Peat Jr. és a Players zenekar gondoskodik. november 15.

Kovács Dávid

VII. Országos Rajzfilmünnep

Idén már hetik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kikapcsolódást nyújtanak a régi idők meséi. A közönség megnézheti a Szaffit, a Vízipók-csodapókot, a Macskafogót, az érdeklődők a Ruben Brandt, a gyűjtőt a Lengemesék 2-t. Az idei esemény a 85 éve született Nepp József, a Mézga család alkotója előtt tiszteleg. november 15-17.

Az esemény facebook oldala

Esti Kornél és Hiperkarma koncert

Nem telhet el úgy hétvége, hogy ne ajánlanánk minimum egy koncertet a zenerajongóknak. Ezúttal az Esti Kornél és a Hiperkarma látogat el Szombathelyre. Az eseményen fellép Babarci Bulcsú és a Madrapur dalai is felcsendülnek. november 16.

szombathelypont.hu

Mozdulj velünk, Répcelak!

Az aktív kikapcsolódás jegyében telik a vasárnap délután, a Répce Sportcsarnokban. Az egy órakor kezdődő sportesemény egy előadással kezdődik, majd különféle egészséges ételek kóstolójával folytatódik. Ezt egy erősítő edzés és gyerektorna követi. A zenéről RuBoyDee gondoskodik. november 17.

VB
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló