Nincs kertész a szombathelyi temetőkben

Legalábbis télen, és így a növényzetet sem gondozzák – állítja egy olvasónk. A cég szerint viszont van, de az idénymunkásokra nem tartanak igényt ilyenkor.

Télen senki sem foglalkozik a temetőkben lévő növényekkel, mert a temető üzemeltetője ebben az időszakban nem alkalmaz kertészeket, mondván, ilyenkor nincs szükség a munkájukra - írja. És azt is, hogy ősszel elküldik a dolgozókat, tavasszal pedig visszaveszik őket. Munka pedig van, hiszen az örökzöld növények is igénylik a gondoskodást.

November 1. a határ

Persze, megkerestük a szombathelyi temetők üzemeltetőjét, a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft-t. Kiskós Ferenc ügyvezető válaszában azt írja, a kegyeleti törvény, valamint az önkormányzattal kötött szerződés egy főállású kertész foglalkoztatását írja elő nekik, van is egy főállású, határozatlan időre felvett kertészük.

A régi temetőket is gondozni kell
Mészáros Zsolt

De rajta kívül a cég más alkalmazottai is dolgoznak a temetőkben. Ott vannak a temetéseken is, és a kertész irányításával végeznek növénygondozási munkákat is. Kiskós azt is írja, hogy a nyáron határozott időtartamú szerződéssel vesznek fel munkásokat, mivel ilyenkor több a feladat.

A nyárra felvett dolgozók szerződése november 1-ig szól, az ügyvezető szerint a tisztességesen dolgozókét meghosszabbították, azokét viszont nem, akiknek a munkájával nem voltak megelégedve.

Túl sok pénzt kértek

Télen egyébként elsősorban az utak takarítása, a csúszásmentesítés a temetőfenntartás fő tevékenysége, de ekkor is ellátják az önkormányzattal kötött szerződésben meghatározott kertészeti munkákat is. Ennek bizonyítására az ügyvezető küldött egy kimutatást, ami tartalmazza az elvégzett munkákat. A kimutatás alul olvasható.

A Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft. a Vas Megyei Temetkezési Vállalat átalakulása Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat 2009. December 08. 11:39 után jött létre, ők gondozzák a szombathelyi önkormányzathoz tartozó temetőket is. Mivel a szerződés az év végén lejár, a szombathelyi önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki a temetők üzemeltetésére. Egy pályázó volt Nem lesz üzemeltetője a szombathelyi temetőknek? 2011. October 15. 10:40 , a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft., érdekes módon a tavaly év végén parkgondozásra és temetők üzemeltetésére létrehozott szombathelyi önkormányzati cég Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 nem indult a tenderen.

A megyei vagyonkezelő azonban sokkal több pénzt kért a munkáért, mint a rendelkezésre álló keret, ezért érvénytelennek nyilvánították az eljárást. Új pályázatot írnak ki, és annak eredményéig a városi közgyűlés Visszatért a régi hangnem – Közgyűlési percről-percre 2011. October 26. 09:04 meghosszabbította a szerződést.

Dátum Fenntartás jellege Gondozott terület nagysága, konténer térfogata nem tömörített térfogat Felhasznált gépek
10.03 Jáki út Szemetezés, takarítás
(4 fő)
15 m3 8 ó traktor
10.03 Peremek Fűnyírás
(5 fő)
40 ó fűnyíró
10.03 Szent Márton Fűnyírás
(1 fő)
8 ó fűnyíró
10.04 Jáki út Fűnyírás, szemetezés, takarítás
(9 fő)
5 m3 48 ó fűnyíró
8 ó traktor
10.04 Szent Márton Fűnyírás
(1 fő)
8 ó fűnyíró
10.05 Jáki út Fűnyírás, temetőtakarítás
(7 fő)
5 m3 40 ó fűnyíró
8 ó traktor
10.05 Szent Márton Fűnyírás
(1 fő)
8 ó fűnyíró
10.05 Peremek Herény, tujaültetés
(2 fő)
10.06 Jáki út Fűnyírás, temetőtakarítás, szemetezés
(9 fő)
5 m3 8 ó traktor
40 ó fűnyíró
10.06 Szent Márton Fűnyírás
(1 fő)
8 ó fűnyíró
10.07 Jáki út Temetőtakarítás, szemetezés, tuja ültetés
(3 fő)
15 m3 8 ó traktor
10.10 Jáki út Szemetezés, temetőtakarítás, fűnyírás, virágosítás
(9 fő)
10 m3 16 ó traktor
40 ó fűnyíró
10.10 Szent Márton Fűnyírás
(1 fő)
8 ó fűnyíró
10.11 Jáki út Fűnyírás, takarítás, szemetezés, virágosítás, tuja ültetés
(9 fő)
10 m3 40 ó fűnyíró
16 ó traktor
10.11 Szent Márton Temetőtakarítás, szemetezés
(1 fő)
5 m3
10.12 Jáki út Temetőtakarítás, fűnyírás, virágosítás, utak kavicsozása
(9 fő)
5 m3 16 ó traktor
16 ó fűnyíró
8 ó multicar
10.13 Jáki út Szemetezés, fűnyírás, takarítás, virágosítás, tuja ültetés
(9 fő)
10 m3 16 ó traktor
40 ó fűnyíró
10.14 Jáki út Szemetezés, takarítás, fűnyírás, utak kavicsozása
(11 fő)
15 m3 16 ó traktor
40 ó fűnyíró
8 ó multicar
10.17 Jáki út Szemetezés, temetőtakarítás, fűnyírás, utak kavicsozása
(11 fő)
10 m3 16 ó traktor
32 ó fűnyíró
8 ó multicar
10.18 Jáki út Temetőtakarítás, virágosítás
(3 fő)
15 m3 8 ó traktor
10.19 Szent Márton Temetőtakarítás
(1 fő)
10 m3 8 ó traktor
10.19 Jáki út Hősi parcella takarítása, szemetezés
(7 fő)
15 m3 16 ó traktor
10.20 Jáki út Szemetezés, tujanyesés, takarítás, kavicsozás
(13 fő)
10 m3 8 ó traktor
8 ó sövényvágó
8 ó láncfűrész
8 ó multicar
10.20 Szent Márton Temetőtakarítás
(1 fő)
10.21 Jáki út Szemetezés, temetőtakarítás, kavicsozás
(11 fő)
15 m3 16 ó traktor
8 ó multicar
10.21 Szent Márton Temetőtakarítás
(2 fő)
5 m3 8 ó traktor
10.24 Jáki út Temetőtakarítás, szemetezés
(2 fő)
10 m3 8 ó traktor
10.25 Jáki út Szemetezés, takarítás, zuzalékolás
(12 fő)
10 m3 8 ó multicar
16 ó traktor
10.25 Szent Márton Szemetezés, takarítás
(4 fő)
15 m3 8 ó traktor
10.26 Jáki út Temetőtakarítás, szemetezés, zuzalékolás
(11 fő)
10 m3 8 ó multicar
16 ó traktor
10.26 Szent Márton Temetőtakarítás
(3 fő)
5 m3 8 ó traktor
10.26 Peremek Temetőtakarítás, szemetezés
(2 fő)
4 m3 8 ó traktor
10.27 Jáki út Temetőtakarítás, szemetezés, zuzalékolás
(13 fő)
5 m3 8 ó traktor
10.27 Szent Márton Temetőtakarítás
(1 fő)
4 m3
10.28 Jáki út Szemetezés, takarítás, zuzalékolás
(9 fő)
10 m3 16 ó traktor
8 ó multicar
10.28 Szent Márton Szemetezés, takarítás, zuzalékolás
(5 fő)
5 m3 8 ó traktor
8 ó multicar

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Visszatért a régi hangnem – Közgyűlési percről-percre

A Fidesz nem szavazta meg a rendkívüli ülés megtartását, ezzel meg is alapozták a hangulatot. Kisebb ügyekből is tudnak görög tragédiát csinálni a szombathelyi képviselők.

Nem lesz üzemeltetője a szombathelyi temetőknek?

A megyei temetkezési cég túl sokat kért. A Szombathelyen tavaly létrehozott parkgondozási és temetkezési kft. pedig nem is pályázott, pedig ez volt az egyik fő indok mellette.

Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce

Pont a hosszú vita végére, megalakul az önkormányzati parkfenntartó. Decemberben már működik is. Egyébként este tízig bírtuk a szombathelyi politikusok vitáját, aztán feladtuk.

Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat

A tulajdonos megyei önkormányzat a Vas Megyei Vagyonkezelő Kft-be olvasztja be a temetkezési vállalatot. A lépés megítélése még a többségben lévő Fidesz-frakcióban sem egyértelmű, de működött a frakciófegyelem.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet