Nem lesz üzemeltetője a szombathelyi temetőknek?

A megyei temetkezési cég túl sokat kért. A Szombathelyen tavaly létrehozott parkgondozási és temetkezési kft. pedig nem is pályázott, pedig ez volt az egyik fő indok mellette.

Hétfőn tartja ülését a szombathelyi közbeszerzési bizottság, és itt kerül eléjük a szakmai bírálat a temetők fenntartására és üzemeltetésére kiírt pályázatról. Városházi forrásunk szerint a polgármesteri hivatal szakemberei azt javasolják a bizottságnak, hogy nyilvánítsa érvénytelennek a pályázatot.

50 millióval többet kértek

És hogy miért, annak egyszerű oka van. Egyetlen pályázat érkezett, az ajánlattevő pedig jóval drágábban vállalta volna a munkát, mint amennyi pénze erre a városnak van. A pályázatot még szeptemberben írták ki, néhány napja járt le a beadási határidő. Az egyetlen beérkező pályázat a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft-é volt.

Néhány napja írtunk Teljes vagyonát elvesztheti a megye 2011. October 12. 13:52 arról, hogy a szombathelyi temetőket jelenleg ez a cég üzemelteti. A Vagyonkezelő Kft. egyébként a korábbi Vas Megyei Temetkezési Vállalatból alakult át Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat 2009. December 08. 11:39 . Úgy tudjuk, a cég évi nettó 255 millióért vállalta volna a munkát. A város kasszájában azonban erre a célra csak nettó 203 millió van, pontosabban lesz jövőre.

És nem is a pénzszűke miatt határozták meg ebben az összegben a munka ellenértékét, a szakértők szerint ennyi az értéke annak, ha valaki egy évig gondozza és üzemelteti a temetőket. Ráadásul a szakértők szerint a cég nem rendelkezik olyan fedezettel, ami lehetővé tenné számára a szerződés teljesítését.

A városi cég miért hallgat?

Korábban írtuk azt is Teljes vagyonát elvesztheti a megye 2011. October 12. 13:52 , hogy a megyei Vagyonkezelő valószínűleg állami tulajdonba kerül, és így állami cég látja majd el ezt a feladatot. Most úgy tűnik, hogy talán mégsem, habár jelenleg is az övék a munka. És valakinek továbbra is csinálnia kell, úgyhogy valószínűleg új pályázat várható. Persze, csak akkor, ha a közbeszerzési bizottság nem bírálja felül a szakértői jelentést.

Az ügy viszont újabb kérdéseket vet fel. A városi önkormányzat – az ellenzék tiltakozása ellenére – tavaly decemberben Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 új parkgondozási és temetkezési céget hozott létre. Akkor azt mondták, a parkokat olcsóbban lehet így gondozni, a temetők gondozása is hasonló feladat, a temetkezési szolgáltatások pedig bevételt hoznak, így a városnak kevesebbe kerülnek majd ezek a munkák.

Azóta kiderült, hogy az új cég sem működik olcsóbban, ráadásul a parkgondozási munka dandárját ugyanazokkal a külsős cégekkel végezteti el, akik korábban is ezt tették.

Most az a kérdés, miért nem indult a temetők fenntartására és üzemetetésére kiírt pályázaton. És ha nem, akkor a cég létének jogosultsága kérdőjeleződik meg. Vagy talán azt várják, hogy a következő pályázatnál a város megemeli az erre a célra fordítható keretet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Teljes vagyonát elvesztheti a megye

És ezzel jóval nagyobb értéket ad át az államnak, mint az átvállalt adósság. Az állam ráadásul nem bánik majd kesztyűs kézzel az átvett vagyonnal. Rendkívüli megyei közgyűlés lesz, pedig a megállapodást aláírták már.

Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce

Pont a hosszú vita végére, megalakul az önkormányzati parkfenntartó. Decemberben már működik is. Egyébként este tízig bírtuk a szombathelyi politikusok vitáját, aztán feladtuk.

Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat

A tulajdonos megyei önkormányzat a Vas Megyei Vagyonkezelő Kft-be olvasztja be a temetkezési vállalatot. A lépés megítélése még a többségben lévő Fidesz-frakcióban sem egyértelmű, de működött a frakciófegyelem.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet