Percről percre a rendkívüli szombathelyi közgyűlés délutánjáról

14:55 És itt a vége

Közel öt órát tartott a rendkívüli közgyűlés, Ha minden igaz, folytatás egy hét múlva, a május végi

rendes

közgyűléssel.

14:35 Döntöttek, egyelőre 30 milliót kap a cég

A Sportkomplexum Fejlesztő Kft. tartozásairól beszél. Tegnap fizették ki a villany- és gázszámlákat, és még 27 millió forint értékű számla jár le május végéig.

Nemény javasolja, a folyamatos működés érdekében most 30 millió forintot adjanak a cégnek. A bérleti szerződést a következő, május végi közgyűlésen fogadják el, addigra megtárgyalja a jogi bizottság is. Így működik a sportkomplexum, de nem herdálják el a város pénzét.

Az új többség megszavazza Nemény javaslatát, azzal, hogy annak felhasználásához a felügyelő-bizottság szignója kell.


14:15 Még mindig a kormánytámogatáshoz kért előlegről vitáznak

Ipkovich György arra figyelmeztet, hogy a szerződésben benne van annak újratárgyalási kötelezettsége, ha megváltozik a csapat osztálybesorolása, most pedig meg fog változni. Puskás azt mondja, a Haladás sokkal több szakosztályt jelent, nem csak a futballcsapatot.

Molnár megint a garanciát említi, Puskás azt mondja, ő örül, ha kap valamit, ez a különbség kettőjük világnézete között.


13:45 Puskás: Minden szombathelyi büszke arra, hogy van egy ilyen

Rettegi azt mondja, az állami támogatás két éven át vesz le terheket a városról, és érthetetlennek tartja, hogy Hende Csabát támadják, mert elintézte ezt a támogatást.

Puskás csodálkozik a vitán, mert nem fizetnie kell a városnak, hanem kapnak valamit. Azt mondja, minden szombathelyi büszke arra, hogy van egy ilyen építményünk.

Közgyűlés 2019.05.16.
Lendvai Ferenc és Kecskés László
Koszorús Veronika

Molnár a kormányhatározatról beszél, meg kell nézni, hogyan lehet erre a célra elkölteni azt a pénzt. A HVSE kapja a támogatást, de hogyan fizeti ki stadionbérletre ezt a pénzt, amikor nem ilyen magas a bérleti díja? Éppen azt kellene megnézni, lehetséges-e, hogy a HVSE fizesse ki a futballcsapat bérleti díját.

Ezt a támogatási szerződésben kell rögzíteni, ehhez egyeztetni kell a minisztériumban Javasolja, bízzák meg a polgármestert és a HVSE vezetőit, hogy minél gyorsabban egyeztessenek erről. Akár a kormányhatározat módosításával is. Addig annyi pénzt szabad adni a HVSE-nek, ami a pillanatnyi likviditási problémákat megoldja.

Megjegyzi, a pénz már a HVSE számláján van, de a támogatói szerződés nélkül nem lehet hozzányúlni. Az előterjesztésben mégis azt írják, hogy csak a második félévben jön a támogatás.

Puskás kijelenti, már zajlik az egyeztetés, és most beszélnek a likviditási gondokról. A szakemberek véleménye alapján készítették az előterjesztést.

Lendvai Ferenc (Fidesz) azt látja, hogy a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. éléről el akarják mozdítani az ügyvezetőt, de ettől óva int, mert jó a gazdálkodásuk.

(Az ügyvezető egyébként Gaál Sándor, a Fidesz szombathelyi alelnöke.)

Lendvai hozzáteszi, a 168 milliót öt hónapra lebontva kérik, ha közben rendeződik a kormánytámogatás ügye, akkor nem is lesz rá szükség.

Balassa Péter (Jobbik) kijelenti, most arról kell dönteniük, hogy újra közpénzt használnak fel a stadion üzemeltetéséhez. Megjegyzi, a Fidesz ne szavazta meg a költségvetést, ha az új többség nem szavazza meg, most nem tudnának pénzt utalni. Kéri, hallgassák meg a z ügyvezetőt, milyen problémákat találtak, és mi az a 40 milliós hiány.


13:35 Még mindig a HVSE 168 milliója a téma

Illés Kátoly alpolgármester (Fidesz) kijelenti, el akarják lehetetleníti a működtetést.

Közgyűlés 2019.05.16.
Illés Károly
Koszorús Veronika

Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) kijelenti, a működtetést biztosítani kell, de azt, hogyan teszik, meg kell vizsgálni. Hangsúlyozza, a Sportkomplexum Fejlesztő ügyvezetője nem hajlandó tiszta viszonyokat teremteni.

Puskás Tivadar elveszi tőle a szót, mert lejárt az ideje. Molnár folytatja, hangzavar. Tíz perc szünet.

Közben a Fidesz frakció közleményt adott ki

Az MSZP-s Ipkovich György 2010-ben, még Szombathely polgármestereként azzal fordult írásban Orbán Viktorhoz, hogy a Haladás is megérdemel egy szép, új stadiont. A kérését annyival egészítette ki, hogy a felépülő stadionnak helyet adó MÁV-ingatlanok kedvező áron történő megvásárlásában a kormány nyújtson segítséget Szombathelynek. Az állam pedig vállalja magára a beruházás költségeinek egy részét.

Magyarország miniszterelnöke nemcsak meghallgatta Ipkovich György kérését, hanem még túl is teljesítette azt. A MÁV tulajdonában lévő telkeket ugyanis a város ingyen megkapta, valamint a stadion teljes építési költségét a magyar állam fizette.

Így épülhetett meg a Haladás Építőipari Nívó- és Tierney Clark-díjjal is kitüntetett sportkomplexuma. A létesítmény 15 szakosztálynak ad otthont, és több mint 1000 szombathelyi sportoló – köztük sok száz gyermek – készülhet a 21. század elvárásainak megfelelő körülmények között.

Az MSZP fedőszervezeteként szolgáló Éljen Szombathely! szórólapján a következő olvasható: a „sport sem kap kevesebb pénzt, mint egy évvel ezelőtt”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a bevándorláspárti átmeneti többség által elfogadott költségvetés 2018-hoz képest a felére csökkentette a sportkomplexum támogatását.

Szombathely országgyűlési képviselője, dr. Hende Csaba elérte a kormánynál, hogy az elvonás pótlására 298 millió forint támogatás érkezzen a sportkomplexum működtetésére. Az állami segítségnyújtás nem csak a mostani évre szól: a kormány a 2020-as költségvetésben is előirányozta ugyanezt az összeget. Ezt követően döntött úgy a bevándorláspárti átmeneti többség, hogy a lecsökkentett városi támogatást is megvonják a teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő intézménytől. A Nemény András vezette átmeneti többséggel szemben tehát Magyarország kormánya az, aki tiszteli a Haladás 100 éves hagyományát, és megbecsüli a szombathelyi sportszerető embereket.

Az átmeneti többség teljes forrásmegvonását csakis úgy tudjuk értelmezni, hogy Nemény András minden erejével és eszközével tönkre akarja tenni Szombathely sportéletét. Azokat a mozogni vágyó gyerekeket és szombathelyi sportolókat bünteti értelmetlenül, akiknek semmi közük nincsen a politikához. Csak nyugodt, kiszámítható körülmények között szeretnének készülni, hogy eredményeikkel gazdagítsák az idén 100 éves Haladást.

Nemény András kijelentette: „leveszik a kezüket” a Haladás Sportkomplexumról. Mi pedig azt kérjük, hogy ha már a kezüket leveszik, a lábukat se tegyék be oda. Különös tekintettel arra a Balassa Péterre és Molnár Miklósra, akik döntő szavazataikkal szintén támogatták a sportkomplexum bedöntésére tett kísérletet. Semmi közük ezentúl a Haladáshoz. Szégyenteljes ugyanis, ahogy a bevándorláspárti Nemény András és társai elveszik az utolsó fillért is a Haladástól.

Elkeseredni azonban nincs okunk. A szombathelyi emberek a magyar kormány segítségével úgyis úrrá lesznek a Neményék által aljas politikai szándékkal, mesterségesen létrehozott válságon. Ők elveszik az utolsó fillért is, mert tönkre akarják tenni a fennállásának századik évét ünneplő Haladást. Nem érdekli őket sem az ott sportoló fiatalok, sem pedig az ott dolgozó edzők és munkatársak sorsa. Mi azonban – bármilyen újabb botrányos lépésre is szánják el magukat Neményék – a magyar kormánnyal szövetségben akkor is megmentjük a Haladást.

Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója


13:15 Mennyi pénzt kapjon a Sportkomplexum Fejlesztő előlegként a stadion üzemeltetésére?

Ezt is megírtuk már Nem valószínű, hogy a szombathelyi közgyűlés odaadja a 168 millió forint előleget a stadion üzemeltetéséhez 2019. May 14. 19:38 , 168 milliót kérnek addig, amíg megérkezik a 298 milliós állami támogatás. Viszont vannak érdekes kérdések, ezeket előző cikkünkben Nem valószínű, hogy a szombathelyi közgyűlés odaadja a 168 millió forint előleget a stadion üzemeltetéséhez 2019. May 14. 19:38 részleteztük.

Közgyűlés 2019.05.16.
Messziről
Koszorús Veronika

Illés Károly alpolgármester (Fidesz) szerint azért van szükség az állami támogatásra, mert az új többség a felére csökkentette az önkormányzati támogatást. Kijelenti, most a megmaradt pénzt is el akarja vonni az ellenzék, de ha nem szavazzák meg az előleget a sportolók felkészülését veszélyezteti.

Nemény András (Éljen Szombathely) szerint az is jó lett volna, ah a Szomhull több százmilliós hiánya miatt megy Hende Csaba kormánytámogatásért. De a stadion üzemeltetésének támogatását is rosszul intézték, nem az a cég kapja, amelyik üzemelteti a stadiont.

Kijelenti, azt nem szavazzák meg, ha nincs garancia a visszafizetésre, most nem látszik ez a garancia. Az előző közgyűlésen kérték, hogy egy világos üzleti tervet hozzon be az ügyvezető, arról is , mekkora az adósság. Az önkormányzati pénzt nem szavazzák meg egyben, azt is ki kell dolgozni, milyen ütemezésben van szükség erre az előlegre.

Kétségeik vannak, hogy ezt az állami támogatást hogyan kapják meg, a kormányhatározat szövege a HVSÉ-t nevezi meg kezdeményezettként, a a stadiont egy a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. üzemelteti.

Nemény megjegyzi, a Haladás az NBII-ben indul ősszel, így még kevesebb nzőre számíthatnak a stadionban. Kijelenti, a követező ülésre konkrét, kidolgozott tervek kellenek ahhoz, hogy a cég likviditása megmaradjon és a sportolók használhassák a komplexumot De így egy összegben nem adják meg azt a pénzt.

Puskás azt mondja, az ott sportoló fiataloktól veszik el így a lehetőséget, és hogy Nemény felszólalása nem nagyon tartalmazott igazságot. Hozzáteszi, ha pénzt és ajándékot kapnak, azt meg kell köszönni. Örülni kell a stadionnak és annak is, ha állami pénzt kapnak az üzemeltetéséhez.


13:10 Vita a sajtóról

A rendkívüli közgyűlés délelőttjéről már írtunk Puskás Tivadar: Az én feladatom, hogy a többséget képviseljem 2019. May 16. 13:03 , most folytatódik. Még mindig a városnév használatáról van szó, Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) azt kérdezi, az eddigi hangnem hogyan illik bele Szent Márton szellemiségébe. A polgármester nem igazán válaszol.

Aztán, pár rövid felszólalás után vége a vitának, az új többség megint megszavazza, hogy ezentúl a közgyűlés dönthessen a névhasználatról, és gyakorlatilag el is vették a Szombathely nevet a Szombathelyi Hírlap című propagandalaptól.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet