2020-ig Andor Szabolcs a Szombathelyi Törvényszék elnöke

Handó Tünde egy évvel ezelőtt bízta meg Andort, ami ellen akkor a Helsinki Bizottság is tiltakozott.

Tavaly február végén két évig tartó folyamatra tett némileg meglepő pontot az Országos Bírói Hivatal elnöke. 2011-ben az akkori elnök halála miatt ürült meg a megyei bíróság elnöki széke. A kiírt pályázatra két jelentkező volt Büntetőeljárás indult a szombathelyi városi bíróság elnöke ellen 2012. November 08. 19:19 , Handó Tünde azonban nem hirdetett eredményt, a megyei bíróságot, később, az átnevezés után a Szombathelyi Törvényszéket a korábbi elnökhelyettes, Pozsonyi János vezette megbízottként 2011. szeptemberig, majd megbízott elnökként Hoós Tibor tavaly februárig.

Érvénytelenítette a pályázatot

Közben a kormány moratóriumot hirdetett a törvényszékek elnökeinek kinevezésére, ami 2012 végén járt le. Tavaly januárban írták ki az új pályázatot Két év után ismét lesz elnöke a Szombathelyi Törvényszéknek? 2013. February 13. 16:27 , Handó Tünde tavaly februárban személyesen jött Szombathelyre bejelenteni a pályázat eredményét.

Handó Tünde két pályázatot érvénytelenített, így jogot szerzett a kinevezéshez
Mészáros Zsolt

A bejelentés előtt megírtuk, hogy három pályázó volt Van új elnöke a Szombathelyi Törvényszéknek 2013. February 20. 10:56 , de már akkor voltak olyan információink, hogy egy negyedik bíró lehet a befutó. Az infó igaznak bizonyult, Handó ugyanis azt jelentette be Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék elnöke 2013. February 22. 15:30 , hogy mindhárom pályázatot érvénytelenítette. Azzal, hogy bár a bírói kar Hoós Tibort támogatta, az elnökasszony szerint megújulásra van szükségük a bíróságoknak, és ezt nem látta biztosítottnak a jelölt esetében.

Újabb hat évre szól a megbízás

Handó Tündének a lépésre megvolt a törvényes joga, a törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy két érvénytelen pályázat után az OBH elnökének joga van megbízott elnököt kinevezni. Így egy évre Andor Szabolcsot nevezte ki a Szombathelyi Törvényszék elnökévé, aki egyébként nem is pályázott a posztra.

Handó mellett jobbra Andor Szabolcs
Mészáros Zsolt

A kinevezést követően a Magyar Helsinki Bizottság közleményben tiltakozott az eljárás ellen „Beigazolódott: kézi vezérlésűek a bíróságok” 2013. February 27. 11:00 , azt írták, bebizonyosodott, hogy kézvezérlésűek a bíróságok, mert az OBH elnöke azt nevez ki, akit akar. A fentebb említett jogot egyébként egy 2011-es törvény adta az OBH elnökének a kezébe.

Andor Szabolcs egyéves megbízatása a napokban lejárt, és újabb pályázatot írtak ki. Három pályázat érkezett be, köztük Andoré és Handó Tünde újabb hat évre, 2020. február 29-ig kinevezte őt a Szombathelyi Törvényszék elnökévé. A kinevezés tényét a Törvényszéken lapunknak megerősítették.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Beigazolódott: kézi vezérlésűek a bíróságok”

Ezt írja a Helsinki Bizottság a Szombathelyi Törvényszék elnöki kinevezéséről.

Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék elnöke

Andor nem is pályázott, az OBH elnöke, Handó Tünde választotta ki, miután érvénytelennek minősítette a többi pályázatot.

Van új elnöke a Szombathelyi Törvényszéknek

De csak pénteken tudjuk meg, ki nyerte a pályázatot. Handó Tünde jelenti be az eredményt, mi négy jelöltről tudunk.

Két év után ismét lesz elnöke a Szombathelyi Törvényszéknek?

Három jelölt volt, az OBH elnöke rövidesen eredményt hirdet.

Büntetőeljárás indult a szombathelyi városi bíróság elnöke ellen

Szabó Sándor mentelmi jogát felfüggesztették, a bíró panaszt tett a gyanúsítás ellen. Ügyvédje szerint nem a munkája miatt vádolták meg.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet