Szombaton lezárják a 8-as főút egy szakaszát

Annak, aki arra jár, Várpalotánál kell beiktatnia egy kis kerülőt.

NIF Zrt. sajtóközleménye szerint a 8-as főút 30-as km szelvényének közelében található gyalogos és kerékpáros híd átépítésre szorul, a munkát pedig már meg is kezdték. Viszont a középső darabjának levágása után be kell emelni az új acél felszerkezetet, emiatt pedig útzár szükséges. Ez pedig a teljes Várpalota elkerülő szakaszt érinti a 8-as főúton az Inotai csomóponttól a Pétfürdői csomópontig.

NIF Zrt.

A lezárás időpontja 2020. augusztus 15. (szombat) 7 óra és a 2020. augusztus 16-án (vasárnap) 17 óra közötti időszak.

A forgalom a teljes útzár ideje alatt a régi 8-as főúton Várpalotán keresztül haladhat.

A munkálatokat egyébként október 31-ig kell befejeznie a kivitelezőnek, de teljes útzár a tervek szerint nem lesz, ugyanis a jelenleg is fennálló 2×2 forgalmi sávot biztosító sávelhúzással járó forgalomkorlátozás mellett végezhetők a munkák.

NIF Zrt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos