A MÁV azzal nyugat, hogy készen állnak a buszok is havária esetére.
A vakáció első napjától nyári menetrendre vált a MÁV-csoport. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjárataink – írja közleményében a MÁV.
Ami a Dunántúlt illeti
A dunántúli nagyvárosokból is minden nap plusz vonatok indulnak a tóhoz:
Szombathelyről a Tanúhegy sebesvonat és a Lesence sebesvonat, valamint a Kék Hullám InterCity,Kaposvárról és Pécsről pedig a Fenyves expresszvonatok.
Az év közbeni egyetlen Helikon InterRégió viszonylat helyett nyáron két járat fog közlekedni, az egyik Pécset Tapolcával, a másik Keszthelyt Győrrel köti össze.
Pécsről a Balatonra több ülőhelyet kínálnak, Győrből pedig kétszer olyan hosszú vonatokkal lehet utazni, mint tavaly,
és közben Fonyód–Keszthely–Tapolca közt a regionális szolgáltatás színvonala is emelkedik.
Ha úgy alakul
„Kétszáz klímás autóbusz áll rendelkezésre arra az esetre, ha a vasúti közlekedésben valamilyen fennakadás történik, vagy a vonatok műszaki hibája miatt nem tudunk vasúton megfelelő komfortszintet biztosítani” – írja MÁV.
Hozzáteszik: Országosan több mint 50 helyszínen, köztük balatoni vasútvonalak mentén készenlétbe állnak a MÁV-buszok, hogy havária esetén minél előbb beállíthatók legyenek a vonatok pótlására vagy kisegítésére.
A részletekért
ide kattintson.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!