A Nemzeti Múzeumnál mondott beszédet idén március 15. alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök. Mint arról korábban beszámoltunk, kollégáikat nem engedték a kordonon belülre, így azon kívül kellett forgatnunk.
A rendezvény nem maradt fordulatok nélkül, egy kormánykritikus megjegyzéseket tevő nőt erőszakkal kirángattak, többen sípoltak a miniszterelnök beszéde alatt és megjelent Puzsér Róbert is.
Videóriportunkban a jelenlévőket többek között arról kérdeztük, hogy...
Az utca embere mellet megszólal Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ főigazgatója és Dömötör Csaba országgyűlési-képviselő is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!