Támadás érte a DK informatikai és adminisztratív rendszerét

Automatizált, külső adatforrás felhasználásával végrehajtott, rosszhiszemű támadás és provokáció érte a Demokratikus Koalíciót.

Támadás érte a DK informatikai rendszerét. A DK honlapján működő „Aktivistának jelentkezem” felületen nagyszámú és valótlan aktivistajelentkezést rögzítettek rövid idő alatt.

Mintegy 750 személy adatait próbálták így bejuttatni a párt adatbázisába. A jelentkezők nevei ABC-sorrendben érkeztek erre a felületre, nemcsak e-mail címet, hanem telefonszámot és lakcímet is tartalmaztak.

Visszajelzések is megerősítették, hogy nem valós önkéntes jelentkezések történtek. Az esetet jelentették a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak és értesítettek minden érintettet, akiknek az adatait ismeretlenek felhasználták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek