Tankot venne hazája hadseregének a Fehérvár ukrán focistája

Befogadott nyolc háborús menekültet is, és segít az ukrán hadseregnek sisakok vásárlásában.

Ivan Petrjak, a Mol Fehérvár ukrán légiósa nyolc háborús menekült honfitársának biztosít szállást – írja a Blikk Volodimir Zverov újságíró posztjára hivatkozva. Ványának családja, két gyermeke és egy háza van Budapest közelében, és teljes mértékben segíti a menekültek magyarországi tartózkodását – írta.

Azt is hozzátette, „segít a fegyveres erők számára sisakok és páncélok vásárlásában is. Készen áll arra is, hogy tankot vásároljon a hadseregnek, de nem tudja, hol teheti ezt meg.

Petrjak a csütörtök esti Magyar Kupa-mérkőzésen gólt lőtt a Győri ETO-nak. Ezután zokogva üzent, hogy elég volt a háborúból. Két csapattársa, akik szintén ukránok, a pólójukra írt háborúellenes üzenetet mutattak a kamerának – idézi a hvg.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet