Bár külön fesztivált évek óta nem szervez már Szombathely a tavasz köré, évi rendes sajttájékoztatón idén is bemutatták, milyen nagyobb városi rendezvényekkel készülnek az eljövendő hónapokban.
Az Agora mai sajtótájékoztatóján kaptunk a jóból, az MSH nagytermében az isteni lazacos-sonkás-tojásos szendvicsek mellé élőben táncolt az ELTE-Szökős Néptáncegyüttese, és a Fölszállott a páva tehetségkutatóban befutott dozmati kisfiú, Molnár Bence és "reményikes" táncos társai.
A néptáncosok élőzése sem volt véletlen, hiszen közeleg a Tánc Világnapja, amikor is április 29-én újra benépesítik Szombathely együttesei a főteret. Három színpadon, szokott módon 32 helyi táncegyüttes mutatja majd meg magát - ezt már Parais István, az AGORA igazgatója közölte. Este pedig Kodály útján címmel a Szökősök a Tiszta Forrás Zenekarral saját műsorukat hozzák a nagyszínpadra.
Elő a versekkel!
József Attilát is szavalt nekünk egy gimnazista lány, aki a Nagy Lajosba drámatagozatra jár, merthogy a város a gimnáziummal karöltve a Költészet napjára újfajta ötletekkel rukkolt elő.
Aki április 11-én 8 és 16 óra között magával hozza és „leadja” kedvenc magyar versének nyomtatott vagy kézzel írott változatát, azt a szombathelyi Szimfónia Kávézóban és a Spricc Romkocsmában kávé, a Cinema Caféban kávé és sütemény várja. Másrészt, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, április 11-én 10:30 órai kezdettel a Weöres Sándor-szobornál helyi fiatalok előadásában megzenésített versek hangzanak el. A Savaria Moziban pedig a délutáni műsorrendi vetítések előtt a Nagy Lajos Gimnázium drámatagozatos diákjai versekkel lepik meg a gyanútlan mozilátogatókat.
Figyelem szülőtársak! Új helyszínen tartják a gyereknapot
Az idei városi Gyermeknapi Forgatag helyszíne az MSH lesz, ahová egy éve a Gyerekek Háza már beköltözött. Az épület minden zegébe- zugába, és az épület előtti térre is várják a családokat, színpadi előadásokkal és koncertekkel, játszóprogramokkal és egyéb különleges programelemekkel készülnek. Az idei AGORA Gyermek Művészeti Fesztivál szereplőinek műsora után Vitéz László - Az elátkozott kincs kalandjaival szórakoztat a Mesebolt Bábszínház. Messzi földről, de annál nagyobb közönségtáborral érkezik a Rutkai Bori Banda élőzenés koncertjével, a Pizsamátorral.
A legkisebbeknek kínál izgalmas felfedeznivalókat a babasarok, a Bóbita játszószőnyeg, és az állatok megismerésére a Fekete István Állatvédő Egyesület állatsimogatója. A nagyobb gyerkőcök sem maradnak tennivaló nélkül a színpadi programok között. Többféle interaktív játék csábítja ügyeskedésre és kalandozásra őket, míg az „ügyeskezűeket” a kézműves gyermekfoglalkoztatók várják.
A mai sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester még meglebegtette Szombathelynek a "kulturális főváros" címet, aztán megtudhattuk a Prieger Szabolcs programigazgatótól, hogy a nagyrendezvényeken túl is mikor milyen Agorás programra számíthatunk.
A folytatásban tehát még:
A részleteket pedig aktuálisan keresse programajánló rovatunkban!