Távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója

A következő közgyűlésig a két alelnök vezeti a fürdőszövetséget.

Távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. éléről, amely a Bükfürdő Bükfürdő Thermál&Spát is üzemelteti az eddigi vezérigazgató Boros László Attila - közölte a hírt a termalonline.hu. A vezérigazgató négy és fél évnyi szolgálat után most új kihívások elé kíván nézni.

"Mivel  pályáján  olyan lehetőség találta meg, amely személyes céljai között több évtizede kiemelkedő helyet foglal el, ezért a vezérigazgató kezdeményezte a részvénytársaság igazgatóságánál a munkaviszonya megszüntetését"  - írja a Zrt. a város honlapján közzétett közleményében a vezérigazgató döntésének indokát.

Az új vezérigazgató kinevezéséről a Büki Gyógyfürdő Zrt. tulajdonosai a későbbiek folyamán hoznak döntést. A következő közgyűlésig a két alelnök vezeti a fürdőszövetséget.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek