„Klubunk tájékoztatja szurkolóit, hogy Geröly Márton az NB 1/B piros csoportjában szereplő Nyíregyháza csapatában folytatja pályafutását” – írja Facebook-oldalán az Égis Körmend.
A bejegyzésből kiderül, hogy a játékos élő szerződéssel játszott a csapatban, azonban a több játéklehetőség és egy új környezetben való fejlődés érdekében kérte, hogy engedjék el.
„Az érintett felekkel történt egyeztetést követően arra a közös megegyezésre jutottunk, hogy Marci számára ez a lépés előnyös lehet mind szakmai fejlődése, mind a pályán töltött idő szempontjából, különösen a fiatalszabály által nyújtott lehetőség kihasználásával” – közölte a klub.
A megállapodás tartalmazza még, hogy amennyiben az Egis Körmend igényt tart a játékosra, ebben az esetben február 21-ig visszahívhatja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!