Tíz napon át fesztivál az Őrségben

Hétrétország címmel augusztus 12-én megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye. A tíz napon át tartó, köztiválnak nevezett programsorozaton ötven udvarház várja nyitott kapukkal a vendégeket, Őriszentpéteren, a "bázison" pedig koncerteket, művészeti programokat, színházi előadásokat, filmvetítéseket tartanak.

A szervezők szándéka szerint a köztivál - a fesztivál eredeti küldetését is szem előtt tartva - közösségi ünnepet jelent - mondta el Sülyi Péter, Hétrétország rendezvénysorozat alapítója az MTI-nek. Hozzáfűzte: a programsorozat - amelyet 15. alkalommal rendeznek meg az Őrségben - a nyitottságról, a vendégszeretetről szól.

A köztivál tíz napja alatt húsz település félszáz udvarházában várják nyitott kapukkal a vendégeket. A nyitott porták a tájegység hétköznapi életét mutatják be: a látgatók egyebek mellettt megismerhetik az állattartók, gazdálkodók tevékenységét és akár be is kapcsolódhatnak napi házkörüli munkába

A fazekasműhelyekben megtekinthetik, miként készülnek a messze földön híres őrségi agyagedények - hangsúlyozta Sülyi Péter.

A vendégeket a házigazdák a kertjükben termett, frissen szedett gyümölccsel, zöldséggel, őrségi ételkülönlegességekkel várják: a terített asztalokra dödölle, különleges töltésű rétesek és tökmagolajjal készült ételek is kerülhetnek.

A portákon tett látogatás után Őriszentpéteren változatos fesztiválprogramokkal folytatódik a Hétrétország: Malom Látogatóközpontban képzőművészeti kiállítások nyílnak, színházi, bábszínházi előadásokat mutatnak be, a filmklub műsorát az elmúlt évek legsikeresebb magyar filmjeiből állították össze. A sorban a 15. - két hétvégén át tartó - köztivál programjai közt sokszínű, változatos zenei produkciók szerepelnek: a Müller Péter AndFriends Leonard Cohen-esttel, Palya Bea pedig a Tovább Nő című albumával érkezik az Őrségbe. Szabó Balázs Bandája koncertjén a rock, a pop, a funk és magyar népzenére jellemző dallamok ötvöződnek, szerzői esten mutatkozik be Beck Zoltán, a 30Y frontembere. A fesztivál vendége lesz Berecz András ének- és mesemondó, Ferenczi György és a Rackajam a Betyárság című zenés produkcióval érkezik Őriszentpéterre és fellép a szombathelyi dobcsapat, a Drummoló.

A köztivált Szirtes Edina Mókus, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs közös koncertje zárja augusztus 21-én.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Hétrétország köztiválra az ország minden szegletéből érkeznek látogatók. A leggyakoribbak vendégek a fiatal és középkorú családok, ezért szép számmal szerveznek gyermekprogramokat is. Az interaktív műhelyfoglalkozások és a nyitott porták pedig közös élményt nyújtanak a család valamennyi tagja számára - mondta összegzésként a köztivál alapítója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló