Tizenkét, a miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat jelent meg csütörtök délután a Magyar Közlönyben. A dokumentumok több, eddig nem vagy csak részben feltárt ügy teljes körű kivizsgálását írják elő, köztük a kegyelmi botrány körülményeit, a bicskei gyermekotthonban történt jogsértéseket, valamint titkosított kormányzati anyagok felülvizsgálatát.
A kormányfő elrendelte a Novák Katalin korábbi köztársasági elnök által kiadott kegyelmi határozathoz vezető folyamat teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát. A vizsgálat felelőse az igazságügyi miniszter, a határidő május 18. A határozat szerint a felülvizsgálat eredményét nyilvánosságra is kell hozni.
Külön kormányhatározat rendelkezik a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola 2005 és 2025 közötti jogsértéseinek teljes körű feltárásáról. A vizsgálatért a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter felel, a határidő augusztus 31.
A bicskei intézményben korábban több súlyos bántalmazási és visszaélési ügy került nyilvánosságra; a mostani határozat ezek teljes körű áttekintését írja elő.
A csütörtökön megjelent határozatok között szerepel még:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!