Több mint 650 millió forint kárt okozott egy cég ügyvezetője

Az ügyvezető a beszerzett eszközök árát 4-5-szörösére emelte, a különbözetet pedig saját maga tette el.

Több mint 650 millió forintos kárt okozott a cégének és a magyar költségvetésnek egy ügyvezető, aki egy adóellenőrzésnél bukott le - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint egy európai szinten is meghatározó nemzetközi cégcsoport magyar leányvállalatának ügyvezetője fiktív számlázási láncolattal több társaságtól fogadott be számlákat, a számlakibocsátók közül azonban csak egy végezte a valós gyártást.

Az áfabevallásában mintegy 57 millió forint visszaigényelhető adót szerepeltetett, azonban az igényt alátámasztó számlákról kiderült, hogy nem takarnak valós gazdasági teljesítést.

A cégháló feltárása során a revizorok kiderítették, hogy az ügyvezető a beszerzett eszközök árát 4-5-szörösére emelte, a különbözetet pedig saját maga tette el.

Több alvállalkozó csak papíron létezett, a háttérben pedig egy szűk kör irányította az ügyleteket - tették hozzá.

Továbbá arra is fény derült, hogy az egyik számlakibocsátó társaság ügyvezetője rokoni kapcsolatban állt az adózó képviselőjével, aki semmilyen releváns szakmai kompetenciával nem rendelkezett a cég ügyeihez.

Az ügyvezető az anyacég felé azt kommunikálta, hogy a NAV mások mulasztása miatt bünteti a céget, az anyavállalat azonban ezt már nem fogadta el, és eltávolította az ügyvezetőt.

A megállapítás több mint 650 millió forintot tett ki, de az új ügyvezető, élve a feltételes adóbírság kedvezményével, végül 450 millió forintra csökkentette a köztartozást, amit a vállalat be is fizetett - áll a közleményben.

(via MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet