Lezajlott az első vidéki melegfelvonulás Magyarországon, amelyet Pécsen tartottak meg. Az eseményre már január óta gyűjtöttek a fővárosi melegfelvonulás szervezői. A rendezvényt a Diverse Youth Network (DYN) szervezte, melynek mottója: „Bárhol Szabad”. A felvonulást az egyhetes Freedom of my Identity Emberi Jogi Fesztivál előzte meg.
Már délután három órakor gyülekeztek az emberek a Kossuth téren, ahonnan délután négykor kezdett el vonulni a tömeg. A PécsMa.hu szerint a felvonuláson mintegy 1200−1300 ember gyűlt össze a Kossuth téren. A menet a Szent István térre érkezve 2000−2500 felvonulóval érkezett meg, ezzel szemben az ellentüntetők száma mindössze 130-ra volt tehető.
Kezdődik a Pécs Pride!!! Több, mint ezer fő várakozik a már most gyülekezőnél, hatalmas élmény itt lenni Magyarország első vidéki Pride-ján − osztotta meg közösségi oldalán a Budapest Pride.
A szervezők közösségi oldaláról kiderült, hogy szoros az együttműködés a rendvédelmi szervekkel, és több mint száz önkéntes és kamerás jogi megfigyelő dolgozik a részvevők biztonságáért – írja az Index.
Az eseményről már Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje is bejelentkezett közösségi oldalán. A videón a háttérben Cseh Katalin és egy Meseország mindenkié plakát is feltűnt.
Azért jöttünk el, mert minden magyar egyelő, és nem szeretnénk, hogy bárkit is azért kirekesszünk, mert másképp szeret, mint a többség − fogalmazott a politikus, aki elmondta álláspontját, miszerint Magyarországon is engedélyezni kellene a melegházasságot.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a XXI. századot sok színnel festjük − tette hozzá Fekete-Győr András, aki elmondta, hogy nagyon sokan elmentek az eseményre.