Először a Derkovits lakótelepen, a Domus bevásárlóközpont előtt találkoztunk a kacsákkal az esti órákban, miután egy Olvasónk felhívta rájuk a figyelmet. Éppen morzsát csipegettek, amit egy pékségből szórtak ki nekik. Mivel látszott, hogy felnőtt, egészséges példányokról van szó, akik repülni is tudnak, ezért nem volt más teendő, csak nézni a megszokott környezetükből kiszakadó jószágokat.
Másnap a Király utca - Fő tér sarkán futottunk bele a szárnyasokba. Egy pocsolyát találtak maguknak a sétálóutca közepén és annak szélén tollászkodtak. Érdemes volt figyelni, hogy sokan úgy mentek el mellettük egy-két méterre, hogy fel sem tűnt nekik, mi van az úton, vagy nem villant be nekik, hogy itt bizony valami szokatlant látnak.
A közeli telefonfülke mellett dr. Balogh Lajos botanikus, muzeológus állt, aki viszont elgondolkodva nézte a madarakat és az ő "élőhelyüket", valamint az arra elhaladó embereket. Ő már felfedezte azt is, amit mi nem láttunk, a közelben szintén morzsakupac hevert, így a táplálékot is el lehetett helyezni az élőhely térképén.
A szakembert egy dolog zavarta nagyon, a sok csikk a pocsolyában. Miután ezt elmondta nekünk egyszerűen odasétált a kacsák mellé és kiszedegette mellőlük az eldobott cigarettavégeket. A pompás nászruhájában feszítő gácsér érdeklődve nézte a muzeológust, a tojó közben nyugodtan aludt mellette.
Sokan megtorpantak azok közül, akik észrevették a tőkés récéket. A pár látványa mosolyt csalt az arcokra még azoknál is, akik nem álltak meg. De sokan elidőztek néhány másodpercet a kacsák mellett, tőlük mindössze egy-két lépésre. És ennyi idő már elég volt ahhoz, hogy néhányan beszélgetni kezdjenek. A récék ismeretleneket hoztak össze pár pillanatra. A közelükben politikai párt megállító-táblája látszott, de a tóvá átlényegült belvárosi pocsolya mellett ottjártunkkor nem került szóba a politika.
Húsvéti kacsák. A Szentháromság szobor mellett megnézzük, hátha lesznek nyuszik is
- mondta egy anyuka, egy idősebb úr hangosan nevetett. Jókedvűen mentek tovább.
Hápi! Hápi!
- totyogott egy még éppen beszélni tanuló legényke a kacsák felé. A récepár itt már jobbnak látta, ha arrébb siet. Mentek egy kört a pocsolya körül és végül az apukája kézen fogta a gyerkőcöt. A kacsák visszatértek a "vízpartra". Egy kislány tudni vélte, hogy ő pont ezeket a kacsákat etette meg a Csónakázó-tó partján.Mindig kell egy ünneprontó?
Egy órával később újra arra jártunk, a tőkés récék még mindig ott napfürdőztek a pocsolyájukban. Vagy tucatnyian álltak félkörben és vidáman beszélgettek a kacsákról, furcsa helyzetekről, a húsvétról. Egy fiatal, pécsi pár lefotóztatta magát a tér legújabb látványosságával. A fiú odaadta a gépét egy nézelődőnek és nevetve magyarázta az idegennek, hogy szerinte ez a kép "iwiw-gyanús", ezért akarja magát megörökíttetni a barátnőjével.
Legyen benne a háttérben az utca is, hogy látszódjon, nem tóparton vagyunk
-kérte a fiú, majd a fotózás után térképet nézve elsétáltak.
Érkezett viszont egy középkorú nő, aki kíváncsi volt, mi a csődület tárgya. Amikor meglátta egészen eltorzult az arca.
Ezek már tegnap is itt voltak. Biztosan veszettek! El kell őket pusztítani!
- sziszegte az asszony és mire a jelenlévők felocsúdtak már tovább is ment a Fő tér irányába. A kacsák körül hirtelen megfagyott a levegő.
Ez nem normális!
- jegyezte meg halkan egy férfi, de a mosoly addigra már eltűnt az emberek arcáról és pár pillanattal később feloszlott a spontán összeverődött társaság. Az emberek komoran mentek tovább.
