Veszélyben a magyar tölgyerdők

Kipusztulás fenyeget.

A hazai tölgyerdőket újonnan egy, Magyarország területére az elmúlt időszakban behurcolt inváziós rovarfaj, a tölgycsipkéspoloska veszélyezteti - írja a napi.hu. A kártevő 2000-ben észlelték először Európában, Észak-Olaszországban, majd tíz évvel a feltűnése után 2012-ben és 2013-ban Közép- és Kelet-Európa több országában is közel egy időben találták meg.

Most még...
wwf.hu

Itthon mintegy hatszázezer hektár olyan erdőnk van, amire a csipkéspoloska potenciálisan veszélyt jelent. Probléma, hogy mostanra viszonylag enyhék a telek, amit jól átvészelnek a populációk. A rovarok rontják a fotoszintetikus aktivitást mintegy hatvan százalékkal, ami azért is baj, mert az aszályos időszakok, a lisztharmat- és a díszbogár-fertőzések miatt amúgy is rossz egészségben vannak a fák.

A csipkéspoloskák megjelenése után a fák kisebb makkot teremnek, amelyek hamar lehullanak, ez pedig télen nehezíti a vaddisznók és egyéb állatok táplálkozását, de a rovarok az őshonos ízeltlábúak elől is elveszik a táplálékot, akár a fa pusztulása révén. Ezen állatok eltűnése pedig az énekes madarak élelemforrásának megcsappanását is jelenti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság