Jelentős növekedésnek indult az éttermek bevétele, azonban ez nem a megnövekedett forgalomnak köszönhető, hanem a brutális áremelkedésnek. Miközben a fizetőképes kereslet csökken, az égbe szökő rezsiárak miatt az ellátóhelyek költsége drasztikusan megnőtt – írja a Blikk.
Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője a KSH adatai alapján korábban arról adott tájékoztatást a Világgazdaságnak, hogy októberben két százalékkal nőtt a vendéglátás forgalma, a szeptemberi több mint három százalékos zuhanás után, miközben az ágazat árbevétele csaknem 30 százalékkal nőtt a megemelkedett árak miatt.
A vendéglátószektor, éttermekre, szállodákra is kávéházakra fókuszáló adatai szerint a hotelek és éttermek 39 százaléka tervezett elbocsátást a drasztikusan megnövekedett energiaárak költsége miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!