Tömegmészárlással fenyegetőzött egy norvég férfi Budapesten

Többször elítélték már különböző erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt is.

Múlt héten elfogott a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége egy Budapesten élő norvég férfit, aki terrorcselekményre készült – közölte kedden a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint a TEK értesítette arról a KR NNI-t, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót is közzétett egy videómegosztó portálon, amelyek szerint emberek megölését tervezi.

A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett bűncselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését.

A férfi a felvételeken elsősorban norvég nyelven beszélt, de néhány videóban angolul fenyegetőzött.

A nyomozók az adatgyűjtés során felvették a kapcsolatot a norvég rendőrséggel is, és szóbeli tájékoztatásuk alapján kiderült, hogy a férfit hazájában korábban már többször elítélték különböző erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt.

A férfit múlt szerdán fogták el Budapesti albérletében, ahol a rendőrök kutatást tartottak, és minden számítástechnikai eszközt lefoglaltak.

A férfit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítják, a bíróság múlt szombaton elrendelte letartóztatását, melyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani – közölték a police.hu-n.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló