Tordai Bence kilépett a Párbeszédből

Azután döntött így, miután a Párbeszéd testületei arról döntöttek, hogy a 2024-es EP- és a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indulnak.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője kilépett a Párbeszédből, munkáját ezután Buda zöld, "független ellenzéki" országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként folytatja - közölte az ellenzéki politikus vasárnap este a Facebook-oldalán.

Azt írta: azután határozta el, hogy kilép a pártból, miután a Párbeszéd testületei arról döntöttek, hogy a 2024-es EP- és a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indulnak.

Hozzátette: azért csak az urnazárást követően jelentette be lépését, mert nem akart ártani Karácsony Gergely és a többi ellenzéki önkormányzati jelölt kampányának.

Úgy fogalmazott: meggyőződése szerint a Párbeszéd DK-val és MSZP-vel kötött megegyezése nem összefogás, hanem önfeladás volt; feladása azoknak a céloknak, elveknek és értékeknek, amelyek mentén létrehozták tizenegy évvel ezelőtt a pártot.

Ezért a közös listát nemcsak a kampányban, de még a szavazatával sem tudta támogatni. Ha pedig az ember nem tud jó szívvel a saját pártjára szavazni, abból le kell vonnia a konzekvenciát - írta Tordai Bence.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet