Török Gábor szerint Varga Mihály lenne a legjobb választás köztársasági elnöknek

Azt is mondta: „ha végiggondoljuk az elmúlt tizennégy év botrányait, akkor a kegyelmi ügy benne van a top háromban."

Török Gábor szerint Varga Mihály a tökéletes választás Novák Katalin utódjának, mert őt a közvélemény elfogadja, nem fűződnek a nevéhez botrányok - nyilatkozta a 24.hu-nak a politológus.

"Jegybankelnököt könnyebben talál a Fidesz, mint egy semmilyen kockázatot nem rejtő államfőt. Bár Orbán Viktor többször felkérte Kövér Lászlót erre a tisztségre, ezért nehezen elképzelhető, hogy most ne tegye meg ismét, ám a házelnök eddig mindig visszautasította"

- mondta Török.

A politikai elemző azt mondta, Varga államfői kinevezésére csak tippel, nincs belső információja erről, de ha ismét Orbán fejével gondolkodik, akkor Vargát mondja. Korábban, amikor Orbán fejével gondolkodott, jól tippelte meg, hogy Novák Katalin lesz a befutó.

Török az interjúban azt is megjegyezte, ha Novák és hivatala alázatosabb lett volna az ügy kirobbanása után, akkor is ez lett volna a végeredmény.

Hozzátette: "ha végiggondoljuk az elmúlt tizennégy év botrányait, akkor a kegyelmi ügy benne van a top háromban."

Az interjúban arról is szó van, hogy Novák Katalin és Varga Judit bukásával beigazolódni látszik, amit állítólag Orbán vall, hogy nem nőknek való a politika.

Szerinte abban az értelemben már szombaton vége lett a kegyelmi ügynek, hogy nem jelent komoly veszélyt a politikai struktúrára, a NER-en belül viszont nagyobb lehet a káosz. Orbánnak a mostani helyzet ismét alkalmat teremt arra, hogy szétzilálja a viszonyokat, egymás ellen fordítson embereket, aztán majd ismét ő teremtsen rendet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet