Tovább csökkent a munkanélküliség Vas megyében

Májusban 7454 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint áprilisban - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden az MTI-vel.

2012 első hónapjához képest májusban több mint 20 százalékkal mérséklődött a munkanélküliek száma. Az álláskeresési ráta 6,3 százalékra csökkent, míg egy évvel korábban a gazdaságilag aktív népesség 7,2 százaléka volt munkanélküli. Idén májusban a megyei átlag alatt, 5,4 százalékon volt a mutató Szombathely és Körmend vonzáskörzetében, és csak Vasvár térségében haladta meg a 10 százalékot. Májusban az állás nélküliek 35,3 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett, 20 százaléka szakközépiskolát, technikumot, 8,2 százaléka pedig gimnáziumot végzett, és mintegy 7 százalék volt a diplomások aránya.

A regisztrált álláskeresők 43 százaléka volt jogosult álláskeresési vagy szociális ellátásra; 1265-en álláskeresési járadékot, 218-an álláskeresési segélyt, 1739-en pedig foglalkoztatás helyettesítő támogatást (rendszeres szociális segélyt) kaptak. Egy év alatt felére csökkent az álláskeresési ellátásra jogosultak száma, míg a szociális ellátásra jogosultaké 4 százalékkal, az ellátásban nem részesült regisztrált álláskeresőké pedig 16 százalékkal emelkedett.

Hét százalékkal kevesebb tartós munkanélküli

Tavaly óta 28 százalékról 21 százalékra csökkent a tartós munkanélküliek száma. A hosszabb ideje állást keresők döntő többsége a közfoglalkoztatási programok keretében tudott elhelyezkedni. Jelentősen mérséklődött a pályakezdő álláskeresők száma is; májusban 634 fiatal szerepelt a regisztrációs rendszerben, 12 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

A foglalkoztatók májusban 895 új munkaerő-igényt jeleztek a kirendeltségeken, 12,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legtöbb álláslehetőséget az önkormányzatok, a munkaerő-kölcsönző cégek, valamint a feldolgozóipar és a kereskedelem kínálta.

Az új állásbejelentések mintegy 40 százaléka a szombathelyi, további 22 százaléka pedig a sárvári kirendeltség vonzáskörzetét érintette. A legkevesebb üres álláshelyet a Celldömölki, a Kőszegi valamint a Szentgotthárdi kirendeltségen jelentették a foglalkoztatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

700 új munkahelyet tervez az LuK

Sebességet vált a tengelykapcsolókra specializálódott cég: növekvő külföldi megrendelései miatt új csarnokot épít, két éven belül pedig 2400-ra duzzasztja dolgozóinak létszámát.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet