Továbbra is nagyon szerényen él Orbán Viktor

A vagyonnyilatkozata alapján azért kicsivel javult az anyagi helyzete.

Nem történt érdemi változás Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában, a péntekre virradó éjszaka közzétett dokumentumból kiderült, a kormányfő megtakarítása némileg nőtt, a hiteltartozása pedig tovább csökkent.

A kormány és a parlament honlapján is elérhető vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök, a Fidesz elnöke továbbra is egy XII. kerületi és egy felcsúti ingatlannak tulajdonosa.

A legutóbbi, 2018 júniusában kelt vagyonnyilatkozatához képest Orbán Viktor megtakarítása 945 ezer forintról 1 millió 395 ezer forintra nőtt. A 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló tartozása 4 millió 184 ezer forintról 3 millió 516 ezer forintra csökkent.

Jövedelme a miniszterelnöki és a képviselői fizetése - olvasható a nyilatkozatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet