Tucatnyi támogatást ad a rászorulóknak a téli időszakra a szombathelyi önkormányzat és a civil szervezetek

Fontos viszont, hogy aki tud rászorulóról, jelezze!

Habár egyelőre még nincs túl hideg, hamarosan beköszönt a tél, ami általában nem a legkönnyebb időszaka az évnek, különösen, hogy az energia is drágul.

Ezen szeretne segíteni a szombathelyi önkormányzat különböző támogatások formájában,

melynek részleteit péntek délelőtt jelentette be László Győző alpolgármester, Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke, Asbóth Maja, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Vinczéné Dr. Menyhárt Mária osztályvezető, Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, Németh Klára, a FÉHE NKft. ügyvezető igazgatója és Szentkirályi Bernadett, a Szociális és Lakás Iroda vezetője.

Az alpolgármester kihangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy tudjanak arról, kik azok, akiknek segítségre van szükségük. Elmondta, sokan vannak olyanok, akik büszkeségből nem kérnek segítséget, ennek kapcsán

arra kért mindenkit, hogy szóljon az illetékeseknek arról, ha van a környezetében olyan, akinek szüksége lenne segítségre.

Ezután Czeglédy Csaba beszélt, aki elmondta, nagyjából három hete zajlanak az egyeztetések a szervezetek között a részletekről. Mint kiderült, ő maga nem gondolta volna, hogy idén a 2020-asnál is rosszabb lesz a helyzet. Mindezt tetézi, hogy az emberek vagy nem tudnak a támogatásokról, vagy pedig félnek azokat igénybe venni. Külön kiemelte azt, hogy Székely János megyéspüspök kijelentette, szeretnének egyházi szervezeteken keresztül segíteni a rászorulókon, amit ő is csak támogatni tud.

Vass Péter Bexter

Asbóth Maja, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője a tájékoztatón elmondta, hogy két dolgot tartanak fontosnak: a hit védelmét és a szegények segítését. Mint szavaiból kiderült, segítséget nyújtanak szinte bármiben: a számlák kifizetésében, a karácsonyra való felkészülésben, gyógyszerek beszerzésében vagy akár egy cipővásárlásban is.

Kiemelte, szeretné az empatikus szombathelyieket megkérni arra, hogy aki teheti, segítsen a rászorulókon, és ne csak novemberben és decemberben mondhassuk el a városról, hogy a Segítés Városa, hanem egész évben.

Vinczéné Dr. Menyhárt Mária osztályvezető ismertette

a különböző támogatási formákat.

Ezek alapján két nagy csoportra oszthatók a támogatási rendszerek: a rendkívüli és a rendszeres települési támogatásokra.

Előbbi a krízishelyzeteket támogatja, melyek további három részre bonthatók:

  • az átmeneti támogatás jövedelemhez kötött, ami maximum 42.750 forint lehet. Ezt lehet igényelni készpénzben, vagy gyógyszer- és tüzelővásárlási utalványként is.
  • A rendkívüli krízishelyzetek támogatása szintén 42.750 forint, de van olyan helyzet, amikor lehet ennek a kétszerese is.
  • A temetési támogatás esetében a városban ismert temetési költség minimum 10 százalékát állja az önkormányzat, de bizonyos esetekben akár a teljes összeget is.
  • A rendszeres települési támogatás keretein belül pedig igénybe lehet venni

  • fűtési támogatást, ami a fűtési szezon alatt vehető igénybe, és jövedelemhez van kötve. Ennek legkisebb összege háromezer forint, a legmagasabb pedig tízezer forint.
  • Adósságcsökkentési támogatást, ami nemcsak anyagi, hanem szociális támogatást is jelent.
  • Gyógyszertámogatást, ami szintén jövedelemhez kötött, és rendszeres gyógyszerkiadás, illetve rendszeresen alkalmazott gyógyászati segédeszközök vásárlását segíti. Ennek mértéke függ a háztartástípustól is, a nyugdíjasok pedig kiemelt támogatásban részesülhetnek. Mértéke legfeljebb húszezer forint lehet.
  • Új támogatási formaként bevezették a gázártámogatást is, melyet október 1-jétől lehet igényelni. Itt a rezsifogyasztás feletti mértéket és a háztartások nagyságát veszik figyelembe. 2 fős háztartásnál 150.000 forint a jövedelemhatár, míg a 3 fősnél 114.000 forint. Köbméterenként a fogyasztás feletti támogatás 250 forint, a maximális összeg 20 ezer forint.
  • Hasonló a helyzet a villamosenergia esetében is, itt a fogyasztási mérték felett a támogatás 11 forint/kW óránként. A támogatás maximális összege ötezer forint lehet, abban az esetben emelkedhet duplájára, ha valaki igazolja, hogy kizárólag villamosenergiával fűti az otthonát.
  • Bérleti díj támogatást is bevezetnek, ami azon személyekre vonatkozik, akik nem önkormányzati lakásban élnek. Ezeket albérleti szerződéshez kötik, jelenlegi mértéke 1500 forint/hónap, de ezt a későbbiekben emelni fogják.
  • Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője elmondta: étkezést biztosítanak az év minden napján a rászorulóknak. Ezeket át lehet venni a város öt kiosztóhelyén, de mellette házhozszállítás is igénybe vehető.

    Az étkezésekért viszont jövedelem alapján egy méltányos összeget fizetni kell: 85.500 forintot meghaladó jövedelem esetén 565 forintot, ami bizonyos esetekben csökkenhet.

    Házi segítségnyújtást is biztosítanak azoknak, akik nem tudják elvégezni a házimunkát. Elmondta, ez a város egyik kötelezettsége, de nemcsak munkanapokon, hanem este és hétvégén is rendelkezésre áll ez a szolgáltatás. Ennek egyébként óradíja van, de itt is akadnak olyan helyzetek, amikor kedvezményt biztosítanak. A díja 85.500 forint feletti nyugdíj esetében 815 forint.

    Fontos megjegyezni, hogy létezik jelzőrendszeres házi segítségnyújtás is, amit azok az egyedül élők vehetnek igénybe, akik már nem képesek ellátni magukat. Ez egy 0-24 órás távfelügyelet, ahol mindenki kap egy eszközt, melynek segítségével jelezheti igényét.

    szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

    Németh Klára, a FÉHE NKft. ügyvezető igazgatója ezután kiemelte: van tűzifa is, így akinek szüksége van rá, annak továbbra is tudnak segíteni. Ennek mértéke háztartásonként 1,5 ömlesztett köbméter fa. Kiemelte, igyekeznek mindenkinek adni, de akik jelzik, hogy el tudják vinni maguk a fát, azok előbb kapnak, mint azok, akiknek ki kell szállítani.

    Az esemény végén Szentkirályi Bernadett irodavezető hangsúlyozta, mindenkinek szeretnének segíteni, emiatt az önkormányzat a három szervezetnek egyenként 2 millió forintot adott.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet