Túl sok a galamb a szombathelyi Domusnál, megoldás kellene

A városi közgyűlésen elhangzott, hogy ezek a galambok elpusztíthatatlanok.

Már közegészségügyi veszélyhelyzetet jelent a rengeteg galamb a Domus bevásárlóközpontnál - mondta a szombathelyi közgyűlés elején Czeglédy Csaba képviselő (független). Hozzátette, nem lehet olyan gyorsan takarítani, ahogyan teleszemetelik a környéket.

Fotónk csak illusztráció
Nagy Zoli

Czeglédy azt kérte, hogy az önkormányzat keressen megoldást, és ennek érdekében egyeztessenek a kormányhivatallal. Megemlítette, hogy létezik olyan szer, aminek az a hatása, hogy a galambok nem szaporodnak.

Nemény András polgármester (Éljen Szombathely) azt mondta, a tapasztalatok szerint, ha valahonnan elüldözik a galambokat, akkor máshová költöznek. 'Elpusztíthatatlanok" - szólt közbe László Győző alpolgármester (Éljen Szombathely).

A polgármester szerint most egyéni védekezésre van lehetőség, ezért türelmet kért.

(Címlapképünk csak illusztráció.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet