Talán nem árulunk zsákbamacskát azzal, ha eláruljuk: a Magyarországon körüllihegett fesztiválok pontosan azok, amik a legkevésbé ütik meg a méreteiben hasonló, külföldi szuperhappeningek által felállított mércét. Kitűnni ezeken a hazai mulatságokon már nem, inkább csak beolvadni lehet, abba a tömegbe, ami képes negyedszerre (ötödszörre?) is végigbambulni egy fertelmes Prodigy-haknit. A hamar megvilágosodók ezt már egy ideje belátták, és legfeljebb csak azért ruházzák be maguknak a VOLT vagy Balaton Sound jegyeket, mert a haverok is így tesznek, és lehet tudatmódosítva gurulgatni mindenfelé, tekintet nélkül arra, hogy melyik színpadon melyik elnyűtt, előző évtizedbeli, vagy agyonismételt sztár játszik. Mert nem az a lényeg. Aki zeneileg akar up-to-date lenni, az már régen a dalmát tengerpart, Ausztria, esetleg távolabbi országok fesztiváljai felé kacsintgat - a belépőárak nem magasabbak, hozzá viszont színvonalas fellépőgárda dukál.
Nem úgy, mint itthon, de hát ha menni kell, akkor menni kell, mert indul a parti, a balatonparti. Ha mégis arra adjuk a fejünket, hogy elmerülünk ebben a prémiumkategóriásnak füllentett konzumhangyabolyba, nem árt billogként a tudatunkba sütni néhány fontos dolgot, hogy legalább ezt a kevés élményszerűséget ne vehessék el tőlünk.
1. Klubkultúra: ez itt nem az
A Balaton Sound nem egy londoni Fabric, vagy hogy olyan messze ne menjünk, egy bécsi Flex. És nem csak azért, mert a legrosszabb helyszínen, a katlanszerű partiarénában az előző években szinte egyetlen dj sem mutatott be kifinomult, érdeklődést fenntartó, ívesre hajlított műsort. Hanem mert a közönség átlagos magatartása sem az, amire rá lehetne fogni azt, hogy igen, ez az emberség csimborasszója: a be- és kijáratoknál, bárpultoknál, egyéb gócpontoknál egy percig se számítsunk előzékenységre, arra viszont igen, hogy minden vastag smink mögött lengedezik egy ököl, ami még egy vétlen lökésre is az arcunkba vágódhat. A jó hír, hogy nem kell részt vennünk a tönkagyúak versengésében, bízzuk magunkat szűk pátriárkánkra, és az okos enged kezdetű alapvetésre.
2. Hagyjuk a vagyonkát ott, ahova való
Az éj leple alatt csapatostul tolvajkodni induló sakálok eleinte csak a Szigeten tűntek fel, aztán ilyen-olyan dolgok már a VOLTon is tűntek el a sátrakból, a leggátlástalanabbak még karszalagot is vágtak le alvó emberről. A Balaton Sound is csak az első két alkalomig volt különlegesség, aztán csúszott le a státusza fénysebesen, tehát jobb megelőzni, mint megijedni: a szívünkhöz nőtt, és a sokat érő tárgyakat dobjuk be az élménymegőrzőbe - egészen bátran, fotósunk nem éppen értéktelen pakkját is eredeti állapotában szolgáltatták vissza, ezért fizetik őket -, és csak a csóringer cuccot hagyjuk a ponyva alatt. De nem árt felületesen összespanolni a környező sátrazókkal sem, ez Amerikában már jól működik neighbourhood watch néven.
3. Kronológiai hadviselés
Tudjuk, hogy egy fesztiválon macerás az időrendi betáblázódás, de néha igenis szükség lehet rá. Este fél hétkor kezd a kedvenc abban a márkanevekkel terhelt sátorban? Felejtsük el, hogy a közeli koktélbárból óra tízkor elindulva bejutunk a kezdésre. Pedig hangolódás nélkül hogy néz már ki a kedvenc befogadása? Talán beugrálunk a harmadik számra, miközben mindenki látja rajtunk, hogy csak most érkeztünk? Mi, az őszintétlen rajongók? Ugye, hogy nem kell ez. Tessék hát bő háromnegyed órát betárazni majdnem minden előtt.
4. Szeresd a Magyar Terméket!
Nem, ez nem az Orbán-ukáz apróbetűs záradéka (bizony nem, ezt konkretizálás nélkül is illik kiolvasni a nemzeti együttműködési nyilatkozatból). Amire utalni szeretnénk, az a Balaton Sound egyik legnagyobb erénye a szabad ég és a rendőrmentes lealjasodás lehetőségén túl: az ügyes magyar gyerekek szép számban képviseltetik magukat, és alkalomadtán jó eséllyel rá is verhetnek külföldi pályatársaikra. Binjip, DJ Suhaid, Fine Cut Bodies, Bernáthy & Son, Esclyn Syndo, Mentalien, Headshotboyz, Erik Sumo Band, és természetesen Cadik - hirtelen átfutva a programot ez szerkesztőségünk ajánlata. Jók, ráadásul még szerethetők is!
5. Vonattal jöttél? Türelem lesz a te fegyvered
Vasárnapról hétfőre virrad, összegyömöszkölted a sátradat, és vánszorognál a vonatra? Ne tedd! Nem tudod, mire vállalkozol. De ha voltál már a Szandon, akkor igen, és úgysem teszed. Várni a vonatra rossz, állva elaludni még rosszabb, márpedig az, hogy ki jut a szerelvényen álló- és ülőhelyhez, kifejezetten oroszrulettes valószínűségi alapokon nyugszik. Nem csak egy kínszenvedéses állóhelyhez juthatsz, amit bizonyosan nem akar majd veled senki elcserélni, de jó esetben még hányásszagút is lehelnek a tarkódra. Inkább pihend ki a másnapot nagy adag ásványvizek kíséretében Zamárdi strandján, és utazz haza becsületes magyar emberekkel.
De mindenekelőtt: mulass, ahogy a kályhacsövön kifér.
